A betanított kutyák 94 százalékos pontossággal szagolták ki a koronavírust egy kísérletben

2021. február 03. – 23:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy német állatklinikán betanított kutyák az emberi nyálból vagy a légutak váladékából 94 százalékos pontossággal szagolják ki az új koronavírus, a SARS-CoV-2 okozta betegséget, írja az MTI.

Egy tesztben koronavírusos emberek mintáit szagoltatták a kutyákkal, és az 1012 nyál- vagy légútiváladék-mintából 94 százalékos biztonsággal azonosították a fertőzöttséget. A vírus nem bocsát ki szagot, de megváltoztatja az érintett emberi sejtek anyagcseréjét, ami alapján a kutyák ki tudják szagolni a kóros eseteket, mondta a német fegyveres erők kutyáinak egyik állatorvosa.

Stephan Weilt, Alsó-Szászország miniszterelnökét meggyőzte a kutatás, és megvalósíthatósági tanulmányokat kért, mielőtt a kutyákat a mindennapi életben, például koncertek előtt is bevetnék. A politikus szerint néhány kiválasztott esemény előtt kell tesztelniük a dolgot, és ha ez beválna, akkor például kisebb rendezvények megtartását vagy az étteremlátogatást lehetne biztonságosabbá tenni, és a kutyákat be lehetne vetni a határátkelőhelyeken, repülőtereken is.

Finnországban a betanított kutyák szeptemberben kezdték próbaképpen Helsinki Vantaa repülőterén az utasok mintáinak szimatolását más szűrési módszerek mellett. Chilében a santiagói nemzetközi repülőtéren is igénybe veszik az állati segítséget.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass