A kisbabák már az anyaméhben megkapják a koronavírus elleni antitesteket

2021. január 30. – 19:56

A kisbabák már az anyaméhben megkapják a koronavírus elleni antitesteket
Fotó: SOPA Images/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új kutatás szerint a fejlődő kisbabák már az anyaméhből megkapják a koronavírus elleni antitesteket, sőt, a kutatók szerint érdemes beoltani a kismamákat, hogy megvédjék önmagukat és születendő gyermeküket a vírusfertőzéstől, írja a CNN.

Dr. Dustin Flannery, a Philadelphiai Gyermekkórház szakembere azt mondta, ő és munkatársai több mint 1400 anyát és újszülöttet vizsgáltak meg. Megállapították, hogy a megvizsgált 83 fertőzött vagy korábban fertőzött terhes nőből 72 esetben IgG antitestek kerültek át a a születendő gyermekekbe a méhlepényen keresztül.

A vizsgált esetekben egyik csecsemő sem kapta el a koronavírust, a nők pedig, akik antitestekkel rendelkeztek, 60%-ban tünetmentesen estek át a fertőzésen.

Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési Központja azt javasolja, hogy hat hónapon belül immunizálják a csecsemőket influenza ellen, még akkor is, ha az anyákat terhességük alatt beoltották már.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!