Hatalmas hócsatát szerveztek, hatalmas büntetést kaptak érte

2021. január 29. – 10:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tömeges hócsata miatt kapott tízezer fontos (nagyjából négymillió forintos) pénzbüntetést két férfi Leedsben, Angliában – írja az MTI.

Január közepén több százan gyűltek össze egy parkban hógolyózni egy 20 és egy 23 éves férfi felhívására. Az óriási havas szórakozásról készült fotók és videók pedig ellepték a közösségi médiát.

Damien Miller főfelügyelő, Leeds körzeti parancsnoka azt mondta, nem szívesen adtak ekkora büntetést, de a hócsatát szervező fiatalok „több száz embert bátorítottak arra, hogy közel legyenek egymáshoz, ezzel jelentősen és teljesen szükségtelenül növelték a vírus terjedésének kockázatát”.

A hócsata szervezői ezzel értelemszerűen megsértették a járványügyi szabályokat. Angliában ugyanis szigorú kijárási korlátozások vannak érvényben. Az emberek saját háztartásukon kívül egyetlen személlyel találkozhatnak, kizárólag sporttevékenység céljából.

Ha valaki 30 fősnél nagyobb találkozót szervez, az a jelenlegi szabályok értelmében 10 ezer fonttal büntethető, így jött össze a tetemes bírság a hócsatát meghirdető férfiak számára – közölte a nyugat-yorkshire-i rendőrség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!