Száznál is több fős, külföldiekkel teli bulit buktattak le a rendőrök Thaiföldön, a résztvevők két évet is kaphatnak

2021. január 28. – 09:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

89 külföldi, köztük brit, svájci és amerikai, illetve 22 thaiföldi állampolgárt találtak a rendőrök egy kedd esti buliban a szórakozni vágyók számára aligha ismeretlen Ko Phangan szigetén. A rendőrök a Facebookon szúrták ki a bulit, a bár Facebook-oldalán ugyanis meghirdették a hely nyitásának ötödik évfordulójára szervezett partit, ahová 100 thai bátért (kb. 1000 forintért) árulták a belépőjegyeket.

Thaiföldön veszélyhelyzet van, aminek értelmében tavaly március óta tilos a gyülekezés az országban, így a letartóztatott résztvevők hiába viseltek maszkot, akár két év börtönt is kaphatnak, és mellé 40 ezer bátra (kb. 397 ezer forintra) is büntethetik őket a járványügyi szabályok megszegéséért, míg a hely tulajdonosát egy év börtönnel és 100 ezer bát megfizetésével (kb. 992 ezer forintra) sújthatják – írja az AP News.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!