Nincs elég vakcina, ezért több spanyol tartományban felfüggesztik az oltást

2021. január 27. – 21:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nincs elég vakcina, ezért a következő tíz napban felfüggesztik a koronavírus elleni védőoltás első dózisának beadását a madridi autonóm tartományban – jelentette be Ignacio Aguado, a regionális kormány elnökhelyettese szerdán az MTI szerint.

Az oltás ugyanakkor nem áll le teljesen. Azok, akik három hete megkapták az első adagot, meg fogják kapni most a második dózist is. Ignacio Aguado szerint a jelenlegi oltási ritmus mellett nem teljesíthető az a cél, hogy a lakosság 70 százaléka be legyen oltva a nyárra.

Madrid mellett Katalónia is jelezte, hogy fogytán van a vakcina, ezért tízezer ember második oltását a tervezetthez képest halasztani kell.

Josep Maria Argimon, a katalán egészségügyi tárca közegészségügyért felelős vezetője szerint a csúszás a védőoltás hatását tekintve nem okoz problémát, mert a gyártó 21 és 42 nap közé teszi a második adag beadásának javasolt idejét.

Spanyolország a héten megkapta a szokásos heti mennyiséget a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcinából. Február közepétől a gyártó növeli az oltóanyag-ellátást, így az első negyedév végére teljesíti a vállalt mennyiségek kiszállítását.

A spanyol egészségügyi minisztérium szerint a héten 423 ezer adag oltóanyag érkezett az európai engedéllyel rendelkező két gyógyszercégtől.

A 47 milliós Spanyolországban eddig 1,3 millióan kapták meg az oltás első adagját, a második dózist 173 ezer embernek adták be.

A fertőzések száma továbbra is erőteljesen növekszik az országban, az elmúlt 24 órában több mint 18 ezer új esetet diagnosztizáltak, a regisztrált esetszám mintegy 40 ezerrel emelkedett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!