Antitest-terápiával győzte le a koronavírust a San Diegó-i állatkert gorillája

2021. január 26. – 11:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A San Diego Zoo Global hétfői közleménye szerint a szafariparkban élő gorilláktól azután vettek ürülékmintát, hogy ketten közülük köhögni kezdtek január elején – írja az MTI.

A székletvizsgálatból kiderült, hogy több állat is koronavírusos lett, amit egy tünetmentes állatkerti dolgozótól kaphattak el.

Ez az első ismert esete a vírus átterjedésének majmokra.

A gorillákat a koronavírus egy új, erősen fertőző változata fertőzte meg, amit nemrég azonosítottak Kaliforniában.

A legidősebb fertőzött gorilla a 48 éves Winston, akinél tüdőgyulladást és szívbetegséget állapítottak meg. A súlyosan veszélyeztetett nyugati síkvidéki gorillát szívgyógyszerekkel, antibiotikumokkal és monoklonális antitest-terápiával is kezelték.

„A Winstont kezelő állatorvosok úgy vélik, hogy az antitestek segíthették az állatot a vírus legyőzésében”

– írta közleményében az állatkert.

Azt írták, az összes fertőzött állat fel fog épülni, és onnantól, hogy kimutatták náluk a fertőzést, karanténban vannak.

A San Diego Zoo Global most azt tervezi, hogy egy kifejezetten állatoknak szánt koronavírus-vakcinával fogja beoltani az állatkert és a szafari park minden olyan állatát, akiken alkalmazható az oltás.

(Borítókép: Ken Bohn/San Diego Zoo Global/AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!