1900 vakcina veszett oda Bostonban, mert egy takarító véletlen kihúzta a fagyasztót

2021. január 23. – 17:00

Másolás

Vágólapra másolva

1900 adag Moderna vakcina semmisült meg Bostonban, miután a takarító véletlen kihúzta a fagyasztó zsinórját, írja az ABC.

A VA Boston Healthcare System szóvivője, Kyle Toto jelentette, hogy a fagyasztó leállása miatt a Moderna vakcinák veszélybe kerültek, így már nem használhatják őket, a fagyasztva érkező vakcinákat ugyanis végig lefagyasztva kell tárolni.

Toto hozzátette, a fagyasztó biztonságos helyen volt, riasztó is működött mellette. Egyelőre vizsgálják, hogyan történt az eset, illetve hogy miért nem működött a riasztóberendezés. Toto azt is elmondta, hogy „a vakcinák utánpótlása már folyamatban van, az incidens nem akadályozza meg az oltások beadásának folytatását”.