Január első hétfőjétől lazítanak Bulgáriában

2020. december 31. – 19:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bulgáriában január 4-től megnyitják az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatait – közölte az MTI szerint Kosztadin Angelov egészségügyi miniszter a válságstáb heti sajtótájékoztatóján Szófiában.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

A lazításokat azzal indokolta a miniszter, hogy az eddigi intézkedésekkel sikerült megfékezni a koronavírus-járvány terjedését, a gyógyultak száma meghaladja az új fertőzöttekét és a halálozások száma is csökkenő tendenciát mutat. A válságstáb ugyanakkor azt is bejelentette, hogy ha ismét megugrana a fertőzöttek száma az országban, akkor újból be kell majd zárni az óvodákat és az iskolákat is.

A részleges karantén lazább változatát ugyanakkor január végéig meghosszabbították Bulgáriában.

A hotelekben működő éttermek már december 22-től megnyithattak a szállóvendégek előtt. A múzeumok, képtárak és mozik pedig januártól 30 százalékos kapacitással fogadhatnak látogatókat, illetve nézőket. A korlátozások alól mentességet élveznek a patikák, élelmiszerüzletek, bankok és biztosítók. A benzinkutak is nyitva tarthatnak.

A 6,9 millió lakosú Bulgáriában jelenleg 75 370 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Számuk egy héttel korábban még 82 443 volt. Az elmúlt 24 órában 1729 ember szervezetében mutatták ki a vírust, és 110-en hunytak el, miközben 2933 embert nyilvánítottak gyógyultnak az országban. A járvány kitörése óta 7515 ember halt bele a vírus okozta szövődményekbe.

Bulgáriában eddig 4608 embert oltottak be a Pfizer/BioNTech-vakcinával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!