Közönség nélkül ugyan, de megtartják a szilveszteri tűzijátékot Sydney-ben

2020. december 28. – 14:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nézők nélkül fogják megtartani idén a híres Sydney-i szilveszteri tűzijátékot, írja a Reuters. A várost magába foglaló Új-Dél-Wales állam miniszterelnöke felszólította a lakosságot, hogy idén lehetőleg otthonukban ünnepeljenek.

A döntést azután hozták meg, hogy december közepe óta 125 új fertőzöttet regisztráltak a régióban, ebből ötöt hétfőn. A koronavírus-hullám miatt meghozott szigorú, január 9-ig érvényes korlátozó intézkedések körülbelül negyedmillió embert érintenek.

Gladys Berejiklian miniszterelnök a szilveszteri tűzijátékra vonatkozóan hétfőn bejelentette, hogy december 31-én tilos lesz az 50 fő feletti gyülekezés kültéren, beltéri szilveszteri bulikon pedig maximum 10 tartózkodhatnak majd.

December 20-án három hónap után először ment 40 fölé az újonnan regisztrált fertőzöttek száma a 25 milliós országban. Ausztráliában a tervek szerint márciusban fog megkezdődni a vakcináztatás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!