Nehézkesen indult be a vakcinálás Németországban

2020. december 28. – 20:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kisebb-nagyobb hibák lassítják a vakcináztatást Németországban, írja a Reuters. Északon túladagolás történt, délen pedig problémák akadtak a vakcina szállításakor, így 1000 dózisnyi oltást vissza kellett küldeni.

Hétfőn több bajor járás vezetősége is arról számolt be, hogy gondok akadhadtak a hétvégén megérkezett, német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech vakcinák szállítása során. Lichtenfels járás szóvivője azt nyilakozta, hogy arra gyanakodnak, hogy a vakcinák felmelegedhettek a szállítás során.

A Pfizer-BioNTech vakcinát a gyártás kezdetétől majdnem a beadatásig -70 Celsius-fok alatt kell tartani. Amennyiben kikerül az ultrahideg tárolásból, 2 és 8 Celsius-fok közötti hőmérsékleten kell tárolni ahhoz, hogy még legfeljebb öt napig felhasználható legyen.

A Lichtenfelsbe és hat másik bajor járásba megérkezett vakcinákat tároló hűtőládákban azonban 15 Celsius-fokot is mértek. A BioNTech az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a vakcina „valószínűleg rendben van, de a ‘valószínűleg rendben van’ nem elég”. Így a hétvégén érkezett mintegy 1000 dózist visszaküldték.

Eközben az észak-németországi Stralsundban nyolc idősek otthonában dolgozó ápoló véletlenül ötszörös dózist kapott az oltásból vasárnap. Négyen közülük influenzához hasonló tünetekkel kerültek kórházba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!