Kiengedték a kórházból a kaliforniai egészségügyi dolgozót, aki nyolc hónapig küzdött a koronavírussal

2020. december 24. – 19:38

Másolás

Vágólapra másolva

Merlin Pambuan nővér 40 éve dolgozik a kaliforniai Long Beach-i kórház intenzív osztályán nővérként. Tavasszal azonban ő is elkapta a koronavírust és munkahelyének intenzív osztályára került, írja a Reuters.

A vírus miatt lélegeztetőgépre került, majd eszméletét is vesztette, állapota pedig néha olyan súlyos lett, hogy orvosai beszámolója szerint többször is halálközeli állapotban volt. Négy hónapig, május elejétől szeptember elejéig nem volt magánál. Miután felébredt, magától tudott már lélegezni, de annyira legyengült, hogy még heteket kellett a kórházban töltenie, hogy különböző terápiák segítségével visszanyerje erejét.

Pambuan kollégái körében a kórház elhagyásának napján – Fotó: Lucy Nicholson / Reuters
Pambuan kollégái körében a kórház elhagyásának napján – Fotó: Lucy Nicholson / Reuters

Pambuan végül a héten elhagyhatta a kórházat, ragaszkodott ahhoz, hogy mankó vagy kerekesszék nélkül sétálhasson ki az ajtón. A nő idén ünnepelte 66. születésnapját, még a kórházban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!