Tumultusba ütközhet a Liszt Ferenc repülőtéren az, aki most jön haza

2020. december 19. – 15:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Koronavírus ide vagy oda, az ünnepek miatt újból fellendült a Ferihegyi forgalom – legalábbis a körülményekhez képest. A mostani utazásokat viszont az amúgy is körülményes biztonsági előírások mellett még a járványügyi intézkedések is bonyolítják. Olvasónk, Veronika keresett meg bennünket történetével. Ő Spanyolországból jött haza az ünnepek idejére, hogy a szüleit meglátogassa. Előtte elővigyázatosságból 3 hétig karanténozott Barcelonában, nehogy hazahozza a betegséget.

December 18-án, pénteken, este 11-kor landolt a repülőgépe, és az utazás egészen addig rendben ment, amíg meg nem érkezett a Liszt Ferenc Repülőtérre. A gépről leszállva egy buszba tereltek mindenkit, itt Veronika szerint olyan zsúfoltan voltak, hogy nem lehetett tartani a másfél méteres távolságot.

Ezután a tranzitzónában az egészségügyi személyzet megmérte a lázukat, majd sorbanállás következett, hogy megkapják azt a regisztrációs dokumentumot amit kitöltve beléphetnek az ország területére – hogy aztán 10 napos hatósági karanténba vonuljanak. A dokumentumon meg kell adni személyes adataikat, illetve, hogy hol töltik a karantént.

Csakhogy Veronika szerint a kitöltendő papírt egyetlen rendőr osztogatta, és olyan lassan ment az ügyintézés, hogy ő csak negyven perc után jutott hozzá a dokumentumhoz. Mindeközben az érkező utasok nem tudták tartani a megfelelő távolságot, sokan pedig nem is viselték az orrukon is a maszkot. Akik nagy nehezen megkapták a dokumentumot, azok asztaloknál összetömörülve, egymás után, fertőtlenítés nélkül, ugyanazokkal a tollakkal töltötték ki azt. A kitöltést megint egy hosszabb, 40-50 perces sorbanállás követte, hogy a rendőr átvegye és leellenőrizze a megadott adatokat. A csomagokat csak ezután lehetett átvenni.

Sorbanálló utasok a Liszt Ferenc repülőtéren. Fotó: olvasónk, Veronika
Sorbanálló utasok a Liszt Ferenc repülőtéren. Fotó: olvasónk, Veronika

„Aki eddig nem fertőződött meg, az most elkaphatta”

– mondta Veronika. Szerinte egyébként nem a szabályozással van a gond, hanem azzal, hogy az egészségügyi személyzet például nem szól rá az utasokra, hogy tartsák a megfelelő távolságot. A másik probléma, hogy több más EU-s országgal ellentétben, a belépéshez szükséges dokumentumok nem állnak rendelkezésre online, nem lehet őket előre kitölteni, csak a tranzitzónában, ami nyilván plusz kihívás elé állítja a repteret is.

Olvasónk az elhúzódott procedúra miatt csak éjjel kettőre ért haza, szombat reggel tízkor viszont már rendőrök ellenőrizték, hogy valóban ott tartózkodik-e, amit megadott a regisztrációs papírokon.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Budapest Airport kommunikációs osztályát is.

Válaszukban elmondták, hogy minden Magyarországra belépő személynek okmányellenőrzésen és kötelező testhőmérséklet-mérésen kell átesnie. Az országba való belépésről a vonatkozó rendeletek alapján a helyszínen hatósági személy hoz döntést, az okmányok ellenőrzését és az adatfelvételt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) látja el. Mivel az országba történő belépés előtt az utasok részletes kikérdezése és adatfelvétel zajlik, az okmányellenőrzés a korábbinál több időt vesz igénybe.

A gördülékeny ügyintézés érdekében a repülőtér üzemeltetési munkatársai megerősített létszámban vannak jelen, ők azok akik ügyelnek a megfelelő távolságtartásra és maszkviselésre. A repülőtér arra kéri az utasokat, hogy okmányaikat időben készítsék elő, emellett felhívta a buszos szállítást végző földi kiszolgáló partnerek figyelmét arra, hogy ők is szigorúan tartsák be a járványügyi előírásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!