Szigorú zárlatot vezetnek be karácsonyra a németek, csak az alapvető ellátást nyújtó üzletek maradnak nyitva

2020. december 13. – 12:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében szerdától szigorítják a kijárási korlátozásokat Németországban – erről állapodott meg a berlini szövetségi kormány a tartományok vezetőivel.

  • December 16-tól csak az alapvető ellátáshoz szükséges üzletek tarthatnak nyitva, így az élelmiszerboltok, a piacok, gyógyszertárak, illetve működhet az ételkiszállítás, és az elviteles melegétel-vásárlás.
  • Az iskolákat bezárják, online oktatásra térnek át. Csak azoknak a gyerekeknek biztosítanak felügyeletet, akikre a szülők napközben nem tudnak vigyázni. A végzős évfolyamoknak továbbra is járniuk kell iskolába.
  • Hasonlót terveznek az óvodáknál is, a gyermekeikkel otthon maradó szülők fizetett szabadságot kaphatnak.
  • Be kell zárniuk a fodrászatoknak, kozmetikáknak és a tetoválószalonoknak.
  • A részletszabályok egy sor kivételről rendelkeznek, így nyitva tarthatnak a bankfiókok és a lábápolásra szakosodott szépségszalonok.
  • Az idősotthonokban kötelezővé teszik a rendszeres tesztelést.
  • Továbbra is az az alapszabály, hogy két háztartásból maximum 5 ember találkozhat.
  • Karácsonykor, december 24. és 26. között ezt annyival bővítik, hogy csak a legszűkebb családhoz tartozó négy rokonnal és gyermekeikkel találkozhatnak az egy háztartásban élők.
  • Szilveszterre és újévre az egész országban gyülekezési tilalmat hirdettek. Nem lehet rendezvényeket, gyülekezéseket tartani, és petárdákat használni.

A november elején bevezetett óvintézkedésekkel nem sikerült visszaszerezni az ellenőrzést az új típusú koronavírus terjedése felett, és a fertőződések száma az utóbbi napokban ismét exponenciális, robbanásszerű emelkedésnek indult – indokolta Angela Merkel a karácsonyi bevásárlási szezon végét jelentő döntést.

Merkel azt mondta: a német egészségügyi rendszer súlyos terhelés alatt áll. Továbbra is az a cél, hogy a 100 ezer lakosra számított, hét nap alatt regisztált új fertőzöttek számát 50-re szorítsák le, és ismét tudjanak kontaktkutatásokat végezni.

Különösen súlyosan érinti a járvány Bajorország tartományt. Ott éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be. Markus Söder, a tartomány kormányfője különösen drámai szavakat használt.

Ha nem figyelünk oda, nagyon gyorsan Németország lesz egész Európa legproblémásabb országa. (…) Bergamo közelebb van, mint egyesek gondolnák. (…) A mostani korlátozás egy keserű pirula, de bízom benne, hogy a megfelelő dózisban alkalmazzuk.

Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter azt mondta: az állam nem hagyja magára a zárlat miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatokat. Az eddigi – ezermilliárd eurós nagyságrendű – támogatási, hitelezési és hitelgarancia-vállalási programok után elindítanak egy újabbat. Ebben akár havi félmillió euró vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a tevékenységük felfüggesztésére kötelezett cégek. Erre a programra várhatóan havonta 11 milliárd eurót (kb. 3800 milliárd forint) fordítanak.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!