Ketten is feljelentettek egy járványtagadó orvos-celebet vírustagadás és ál-ismeretterjesztés miatt

2020. december 7. – 11:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan az ügyészség nem tér ki rá a közleményben, úgy tudjuk, az egyik járványtagadó orvos-celeb az az orvos végzettségű üzletember, akit egy személy vírustagadás, egy másik pedig ál-ismeretterjesztés miatt jelentett a Magyar Orvosi Kamaránál. A kamara ezután az illetékes kormányhivatalhoz, az pedig a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította a feljelentésnek minősülő bejelentéseket.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a rendőrség a feljelentéseket elutasította, mert „álláspontja szerint a feljelentett cselekmény nem minősül bűncselekménynek, mivel nem közveszély helyszínén valósult meg.”

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség az elutasító határozatot felülvizsgálta, és azt hatályon kívül helyezte, illetve felhívta a rendőrséget új döntés meghozatalára.

Az ügyészség úgy látja, hogy a rendőrség indoklása szerinti rémhírterjesztés korábbi esete valóban nem valósult meg, azonban körültekintően kell vizsgálni, hogy az idén tavasz óta hatályos rémhírterjesztés gyanúja (legalábbis, ami az eljárás megindításához szükséges) megállapítható-e, írja honlapján az ügyészség.

Az új szabályozás szerint aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Legfrissebb híreinket pedig ide kattintva olvashatják >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!