A tiltás ellenére megtartotta zarándoklatát Romániában az ortodox egyház

2020. november 30. – 14:29

Másolás

Vágólapra másolva

Feszültséget okozott Romániában a kormány és az ortodox egyház között, hogy hétfőn a tomisi egyházkerület érseke a hatósági tiltás ellenére megszervezte a Szent András-napi zarándoklatot, írja az MTI.

A zarándoklaton általában több mint tízezer hívő vesz részt, idén kevesebb mint ötszázan voltak. A romániai operatív törzs október 5-én döntött úgy, hogy az egyházi ünnepségeken nem vehetnek részt más településekről érkező hívek: a korlátozás lényege a közelgő zarándoklatok járványügyi kockázatának visszaszorítása volt.

Romániában november 30-án ünneplik Szent András napját, ekkor hívek ezrei szokták felkeresni Konstanca megyében, Corvin község határában a kolostort, amelyet Szent András állítólagos szálláshelye mellett építettek. A rendelet értelmében ezen idén csak a község lakói vehettek volna részt, de

A tomisi egyházkerület érseke arra buzdította híveit, ne tartsák be a tilalmat, hanem zarándokoljanak

Az érsek emellett az egyházkerület papságát is kirendelte a kolostorhoz. A papok nem viseltek védőmaszkot, és nem tartották be az előírt távolságot sem. A híveket útközben csendőrök igazoltatták, akik a zarándoklatot nem állították le, a résztvevők azonban utólagos bírságokra számíthatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!