Kiterjesztené az elektronikus banki ügyintézést, széles körben díjmentessé tenné az értékbecslést a gazdaságvédelmi operatív törzs

2020. november 24. – 14:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hat intézkedést fogadott el kedden a gazdaságvédelmi operatív törzs azért, hogy egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb legyen a pénzügyek intézése – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden. Varga a kormányzati hagyomány szerint Facebookon publikált videóban sorolta fel az intézkedéseket, amik a következők:

  • Ahol elektronikus pénztárgép működik, ott lehetőség lesz az elektronikus fizetésre is. Ez Varga szerint 50-60 ezer új helyet jelent, és több tízmilliárd forinttal csökkenti a készpénzhasználatot.
  • Kiterjesztik az elektronikus banki ügyintézést, ezzel egyszerűsítik a pénzügyek intézését a lakosság és a vállalkozások számára, így akár évi kétmillióval is csökkenhet a személyes banki ügyintézések száma.
  • A földhivatalhoz elektronikusan elektronikusan benyújthatóak lesznek például az ingatlanszerzéssel vagy hitelfelvétellel kapcsolatos dokumentumok. Ezzel évente 130 ezer ügyben egyszerűsödik az eljárás.
  • Díjmentessé válhat az ingatlanok értékbecslése is széles körben, az ügyek egyharmadában ezt egy adatbázis alapján végeznék el a bankok. Egy-egy ügyfél így 30-50 ezer forint közötti megtakarítást érhet el.
  • Felgyorsul, egyszerűsödik a közjegyzői ügyintézés az ingatlanügyekben, ez évi 60-70 ezer embernek jelent több tízezres megtakarítást.
  • Bevezetik a digitális dokumentumkezelést is, amire Varga szerint a bankszámlával rendelkező 6,5 millió magyar ember nagyobb biztonsága érdekében van szükség.

A pénzügyminiszter szerint a törzs eddig megvalósult 44 intézkedéséhez hasonlóan ezeket is rövid időn belül bevezetik majd, írja az MTI.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!