Kétmillió amerikai fittyet hányt a figyelmeztetésekre, és repülőre ült a hétvégén

2020. november 23. – 05:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A figyelmeztetések ellenére több mint kétmillió amerikai ült repülőre a hétvégén, írja az MTI az amerikai repülésbiztonsági hatóság tájékoztatása alapján. Adataik szerint pénteken és szombaton az amerikai reptereken több mint kétmillió utast ellenőriztek. Az amerikai televíziók tudósításai szintén zsúfolt légikikötőkről számoltak be.

Március közepe óta nem vásároltak ennyien repülőjegyet. Akkor több mint egymillióan utaztak légi úton. A légitársaságok többsége egyébként nem fizeti vissza a repülőjegy árát, akkor sem, ha valaki egészségi okokra hivatkozva kénytelen lemondani az utazásról.

Pénteken az amerikai betegségmegelőzési és -ellenőrzési központ (CDC) figyelmeztetésül közleményt adott ki, amelyben azt tanácsolta az amerikaiaknak, hogy a november 26-ra eső hálaadás ünnepére ne utazzanak el rokonaikhoz, az eseményt otthon, szűk családi körben, meghívott vendégek nélkül töltsék.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója elmondta, hogy a zsúfolt repterek, a tömeges utazások „a mostaninál is nagyobb bajba sodorhatnak bennünket”. A hálaadás napján történt fertőzéseket csak hetekkel később diagnosztizálhatják. Különösen nehéznek nevezte a helyzetet, szerinte a járvány elszabadulhat, főleg, mert a hideg idő beköszönte kedvez a vírus terjedésének.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!