Ausztriában tesztelni fogják a tanárokat és a rendőröket, majd a teljes lakosságot
2020. november 20. – 14:53
Ausztriában tömegesen tesztelni fogják koronavírusra először a tanárokat és a rendőröket, majd a teljes lakosságot – jelentette be az osztrák kormány pénteken. A kétszázezer osztrák tanár és óvodai pedagógus mindegyikét tesztelni fogják december 5-én és 6-án, és azon a hétvégén a tervek szerint véget ér a részleges karantén is. A tanárok után az ország mintegy 40 ezer rendőre következik december 7-én és 8-án.A kormány tájékoztatása szerint az azt követő hetekben az ország kilencmilliós lakosságának is lehetősége lesz a teszt elvégzésére. Sebastian Kurz osztrák kancellár kiemelte, hogy a részvétel önkéntes. Ugyanakkor mindenkit annak megfontolására sürgetett, hogy „a néhány perces teszt néhány hetes karantént akadályozhat meg az országban”. A járvány által különösen erősen sújtott településeken az ingyenes vizsgálatok már hamarabb is elérhetőek lesznek. (MTI)