Kómában adott életet ikergyerekeinek egy koronavírusos brit nő

2020. november 19. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

Mesterséges kómában, császármetszéssel adott életet ikergyermekeinek Perpetual Uke birminghami reumatanácsadó, aki áprilisban kapta el a koronavírust, számol be a brit sajtó. Az akkor 26 hetes terhes nőt állapota súlyosságára tekintettel helyezték mélyaltatásba, és magzatai védelmében hajtótták végre a császármetszést a kómás állapotban. Uke ezt utólag már csodaként értékelte, noha elmesélése szerint amikor felébredt a kómából, és nem látta kerekedő hasát, azt hitte, hogy elvesztette a gyermekeit.

„Felébredni a kómából, az volt a lerosszabb. Emlékszem, hogy rosszul lettem, aztán jött értem a mentő és elvitt. Aztán kómába tettek. Abból felébredni volt a legrosszabb. Rémálmaim voltak, tévképzeteim. Nem láttam a pocakom, ezért hát azt gondoltam, hogy elvesztettem a gyermekeim, és az egész családom meghalt”

– mesélte a Metro című brit lapnak. Bár az egészségügyi dolgozó ikrei, Sochika Palmer és Osinachi Pascal mindössze 765, illetve 850 grammal születtek, mostanra szépen gyarapodtak, jól vannak. Uke a császármetszés után 16 nappal ébredt fel, koraszülött gyermekeit pedig végül 116 nappal a születésük után engedték haza, vagyis a család augusztusban egyesülhetett újra.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!