Nemcsak súlyosan megégett, de újrafertőződött koronavírussal a romániai kórháztűzben megsérült orvos

2020. november 17. – 13:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon súlyos égési sérülésekkel szállították a belgiumi Asztrid királyné katonai kórházba a 48 éves Cătălin Denciut, miután az orvos testének mintegy 75 százaléka megégett a romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) megyei kórházában keletkezett tűzben, amikor a betegeit próbálta menteni. A Transindex cikke szerint PCR-tesztet végeztek Denciun, mielőtt átszállították a belga kórházba, ennek azonban csak mostanra lett meg az eredménye: pozitív lett. Az eredmény azért meglepő, mert noha Denciu koronavírusos betegekkel is dolgozott, az intenzív osztályos orvos már átesett a fertőzésen az egészségügyi hatóságok szerint, sőt, egyike volt a rendszeres plazmadonoroknak.

A belga egészségügyi szakemberek már felvették a kapcsolatot Denciu feleségével is. Az orvosnál kedden végeznek egy mélyszöveti szkennelést, amiből megállapítható, hogy a keletkezett égési sérülések hol milyen mélységűek. A 48 éves Denciu felesége a sajtónak azt mondta: férje fölhívta őt a tűz kitörésekor, és értesítette arról, hogy bemegy a kórterembe, megpróbálja kimenteni pácienseit.

A tűzben tíz, Covid-19-ben szenvedő beteg vesztette életét. Életben maradt hat társukat még akkor egy új jászvásári mobil kórház intenzív osztályára helyezték át. Az orvost azért is vihették Belgiumba, mert egy 2015-ös, 64 halálos áldozattal járó tűzeset után kiderült: a romániai kórházakban nem biztosítottak azok a steril feltételek, amelyek a súlyos égési sérültek ellátásához kellenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!