Szlovéniában leállították a járványhelyzet miatt a közösségi közlekedést

2020. november 16. – 14:27

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőtől két hétre leállt a közösségi közlekedés, valamint bezárt minden üzlet az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével Szlovéniában – jelentette a helyi sajtó. Az országban október 19-én hirdetettek újra járványhelyzetet, és fokozatosan szigorítottak a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló intézkedéseken. A kormány azzal magyarázta az újabb drasztikus szigorításokat, hogy a korábbi intézkedések csak részben hoztak eredményt. Az országban minden összejövetel tilos. Éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, és továbbra is kötelező a szájmaszk viselése mindenütt. Még két hétig zárva maradnak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik.

A kabinet által hétfőn közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 501-gyel 55 543-ra nőtt a fertőzöttek száma. Harmincnégy beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 831-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1264-en vannak kórházban, közülük 207-et ápolnak intenzív osztályon. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!