A XIII. kerület idén 500 millió forinttól is eleshet az ingyenes parkolás miatt

2020. november 14. – 08:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár egyes felmérések szerint mindössze a magyarok kevesebb mint 10 százaléka döntött úgy az előző hullám idején, hogy a tömegközlekedési eszközről autóra vált az ingyenes parkolás miatt, a kormány a második hullám idején is bevezette az ingyenes parkolást. A 24.hu cikke szerint Budapest XIV. kerülete tavasszal 750 milliió forint, Eger pedig 65 millió forint bevételtől esett el tavasszal, de Mirkóczki Ádám polgármester szerint ők már a kormányzati intézkedést megelőzve döntöttek akkor az ingyenes parkolás lehetőségéről városszinten. Csakhogy a lehetőséggel sokan visszaéltek.

„A célunk az volt, hogy kerüljék a tömegközlekedést, és a minél gyorsabb ügyintézés után térjenek haza autóikkal, ne időzzenek a belvárosban. Ezzel szemben sokan tárolták az autóikat napokon keresztül a parkolókban, még kevesebb parkolóhelyet hagyva másoknak, és rendszeressé vált a zöld felületeken és a tilosban való parkolás is” – mondta a lapnak.

Ennyi pénztől esnek el az önkormányzatok az ingyenes parkolás miatt:

  • Szombathely havonta 43 millió forint,
  • Békéscsaba november 5-től év végéig 25 millió forint,
  • Szolnok év végéig 75 millió forint,
  • Budapest XIII. kerülete idén 400-500 millió forint,
  • Budpest I. kerülete havi 100 millió forint,

bevételtől eshet el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!