Orbán: A katonaság besegít az egészségügyi ellátásnak is

2020. november 11. – 11:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közrend, a kijárási tilalom és az egészségügyre nehezedő terhek viselése miatt egyeztetett a katonák járványügyi védekezésbe történő bevonásáról Orbán Viktor kormányfő, illetve a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter – derült ki a miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett videóból. Orbán egy nappal azután, hogy a Magyar Közlönyben megjelentek a kedd éjféltől hatályba lépő korlátozások részletei, közölte:

„A katonáink most nem háborúban fogják védeni a hazát, hanem besegítenek a rendőrségnek, besegítenek a központi közigazgatásnak és besegítenek az egészségügyi ellátásnak is ott, ahol erre (…) a belügyminiszter és az egészségügyi miniszter szerint szükség van.” Ennek a pénzügyi, jog és személyi feltételeit tisztázták szerdán, a kormányülés előtt. Még formális döntések várhatóak, mondta Orbán, hogy azután alá tudja írni az erről szóló rendeletet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!