Szikora Róbert szerint Isten büntetése a koronavírus

2020. november 10. – 08:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az R-GO énekese a Borsnak nyilatkozott arról, hogy akárcsak számos előadónak, a járvány miatt neki is kevesebb fellépése van, ám így több ideje marad a lelki egészségével foglalkozni. Keresztényként hisz abban, hogy minden okkal történik – és így van ez a koronavírussal is. „A böjt nem véletlenül van, felkészít minket egy nagyobb eseményre. Ez a világjárvány Isten büntetése, mert olyan dolgokat szeretnénk természetesként bevezetni, amelyek nem azok. A világot átjárja az abnormalitás” – mondta. Kitért arra is, hogy a templomba járási szokásaival kapcsolatban semmi sem változott, ismer ugyanis Budán egy helyet, ahová akkor is el tud menni misére, amikor minden zárva van. „Nem szabadna bezárni a templomokat, főleg nem most, amikor az embereknek a legnagyobb szüksége van Istenre. Az istenszeretőknek minden a javára válik” – öntötte szavakba véleményét. (Bors)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!