Szerdán hagyják jóvák a megállapodást a vakcináról az EU-biztosok

2020. november 10. – 16:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság lezárta a vakcinabeszerzésről szóló tárgyalásait az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalatokkal a koronavírus elleni oltóanyag európai biztosítására – közölte Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője a brüsszeli testület szokásos sajtótájékoztatóján kedden.

Az MTI tudósítása szerint Mamer azt mondta, az uniós biztosok szerdán hagyhatják jóvá a megállapodást. Ha az uniós biztosok jóváhagyják a megállapodást, a tagállamok ez után dönthetnek arról, milyen mennyiségben kívánnak oltóanyagot vásárolni az EU által aláírt szerződés alapján.

A dokumentum elfogadása feltétele annak, hogy a tagországok milyen körülmények között és milyen feltételek mellett vásárolhatják meg a vakcinát. Az uniós bizottság terve szerint a rendelkezésre álló oltóanyagot arányosan fogják elosztani az egyes államok között.

Ursula von der Leyen bizottsági elnök hétfőn Twitter-bejegyzésében közölte, hogy nemsokára megállapodást írnak alá a két céggel, amelynek révén az Európai Unió akár 300 millió adagot is vásárolhat az oltóanyagból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!