Szlovákiában háromezer helyen lesz szűrés a hétvégén

2020. november 4. – 14:40

Másolás

Vágólapra másolva

Háromezer mintavételi helyet állítanak fel a hét végén Szlovákiában az új koronavírus-szűrés második fordulójában – közölte Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter szerdán Pozsonyban. A szlovákiai országos szűrés első fordulójában kb. ötezer helyen vettek mintát a szlovákoktól. A tesztelésen 3,63 millióan, az ország lakosságának kétharmada vett részt. A szűrések 38 359 személynél, azaz az összes tesztelt 1,06 százalékánál mutattak ki koronavírus-fertőzést.

A következő szűrések már csak azokat a járásokat érintik, ahol az első fordulóban a pozitív tesztek aránya magasabb volt 0,7 százaléknál. Igor Matovic kormányfő szerint a második fordulóban 40 százalékkal kevesebb egészségügyi személyzetre lesz szükség, mint a múlt hét végén. A szűréseken való részvétel önkéntes, a 10 és 65 év közötti polgárokat érinti. A negatív teszttel rendelkezők számára hétfőtől kezdve megszűnt a kijárási tilalom, amely november 8-ig van érvényben.

A munkaadók hétfőtől kérhetik alkalmazottaiktól a negatív teszteredményt. Akik ezzel nem rendelkeznek, nem léphettek munkába, és karanténban kellett maradniuk. Sajtójelentések szerint ez körülbelül 60 ezer embert érintett. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!