Romániában az iskolák újranyitásán gondolkodnak

2020. november 4. – 12:29

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában három forgatókönyv szerint zajlik az oktatás, 1. zöld: személyes jelenléttel zajlik a tanítás, ez jelenleg 8543 tanintézményben van így, 2. sárga: hibrid oktatás zajlik, jelenleg 5077 intézményben, 3. piros: kizárólag online folyik a tanítás, 4036 tanintézetben. Most azonban egy román oktatási portál úgy értesült, hogy a napokban elkezdték elemezni az óvodák és iskolák fokozatos újranyitásának a lehetőségét, kezdve az elemi osztályokkal, ezt követően pedig mérlegelni fogják a 8. és a 12. osztályok esetében is a piros forgatókönyv feloldását attól függetlenül, hogy az illető településeken éppen milyen fertőzöttségi ráta van. A döntést arra hivatkozva készítik elő, hogy a legtöbb európai országban nyitva tartották az iskolákat. Romániában egyébként továbbra is gyorsan terjed a koronavírus-járvány, kedden ismét megdőlt az egy nap alatt jegyzett új fertőzések és halálesetek száma, és tovább növekedett a kórházakra nehezedő nyomás is. (Transindex.ro)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!