Nem fogad több koronavírusos beteget a miskolci kórház

2020. november 4. – 17:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem fogad több koronavírusos beteget a miskolci kórház, miután betelt a számukra fenntartott ágyak 80 százaléka. Ez a kórház felelt Borsod, Heves és Nógrád megyéért. Akik eredetileg oda kerültek volna, azokat mostantól az egri Markhot Ferenc Kórházba viszik. Eddig az volt az eljárásrend, hogy ha az öt elsővonalbeli kórházban (Miskolc, Ajka, Szekszárd, Kiskunhalas, Nyíregyháza) az ágyak 80 százaléka betelt, akkor másod-, majd harmadvonalas intézményeket is bevontak az ellátásba, viszont továbbra is fogadtak betegeket. „Annak érdekében, hogy Miskolcon a speciális ellátást igénylő, koronavírussal fertőzött betegek ellátását el tudják végezni (pl. dialízisre váró betegek, COVID-pozitív műtétre váró betegek, egyéb speciális invazív beavatkozások) ilyen jellegű ellátást nem igénylő, koronavírus megbetegedésben szenvedő páciensek ellátását a másodvonalban kijelölt intézmény, jelenleg az egri Markhot Ferenc Kórház veszi át ideiglenesen. Ahogy Miskolcon a betegek gyógyulnak, úgy ismét fogad új fertőzötteket” – írta az Emmi a miskolci kórházról. (444)

Koronavírusos beteget ápolnak a járványkórházként működő miskolci kórház ntenzív osztályán 2020. április 7-én. MTI/Vajda János
Koronavírusos beteget ápolnak a járványkórházként működő miskolci kórház ntenzív osztályán 2020. április 7-én. MTI/Vajda János

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!