Meghalt az egri kórház koronavírusos főorvosa

2020. november 04. – 08:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Koronavírus-fertőzött volt és az egri Markhoz Ferenc Kórház tájékoztatása szerint ebbe is halt bele a miskolci kórházban dr. Hercska Gyula, a kórház szülész-nőgyógyász főorvosa. Dr. Hercska Gyula főorvos 1967-ben végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, és több évtizedig dolgozott a Markhot Ferenc Kórház Szülészet-Nőgyógyászati osztályán. 1971-ben szülészet-nőgyógyászatból, 1976-ban pedig aneszteziológiából szakvizsgázott. 2016-ban a Markhot Díszoklevelet kapta meg a kórház egyik legnagyobb elismerését. Az elhunyt főorvost a kórház munkatársai is gyászolják.