Naponta közel százezer ember kaphatja el a koronavírust Angliában

2020. október 29. – 06:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Naponta közel százezer ember fertőződik meg koronavírussal Angliában, erre egy felmérés alapján jutottak, írja az MTI.

Az Imperial College London egyetem csütörtökön bemutatott tanulmányában az egyetemi kutatóstáb 85 971 ember bevonásával végezte el a szűrővizsgálatot október 16-25. között, és arra az eredményre jutott, hogy jelenleg az angliai lakosság 1,28 százaléka – vagyis tízezer ember közül 128 – fertőzött.

A kutatócsoport szerint az előző vizsgálati forduló végén, október 5-én még 60 volt a tízezer angol lakosra jutó koronavírus-fertőzöttek száma. Ebből a növekedési ütemből vezették le a napi 96 ezer új fertőződést valószínűsítő eredményt.

A kutatócsoport számítási módszertana szerint az „R” reprodukciós ráta angliai átlagban jelenleg 1,56, ami azt jelenti, hogy száz fertőzött átlagosan 156 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést. A brit egészségügyi hatóságok becslése szerint a koronavírus-járvány tavaszi tetőzésének idején 3,5 körül lehetett ez a mutató Nagy-Britannia egészében.

Az egyetemi vizsgálat kimutatta azt is, hogy a napi fertőzések száma kilenc naponta megkétszereződik. Korábban 29 naponta kétszereződött a napi koronavírus-fertőzések száma Angliában.

A brit egészségügyi minisztérium hivatalos adatai szerint szerdán az Egyesült Királyság egészében 24 701 koronavírus-fertőzést szűrtek ki. Országszerte eddig 30,2 millió koronavírus-tesztet végeztek, és ezek közül szerda estig 942 275 lett pozitív.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!