Kiürítik és Covid-kórházzá alakítják át a Semmelweis Egyetem pszichiátriai klinikáját

2020. október 27. – 15:55

Másolás

Vágólapra másolva

Két lépcsőben részben kiürítik és teljes egészében koronavírusos betegek ellátására szervezik át a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáját, illetve a vele egy épületben működő Neurológiai Klinikát. A két intézménynek már a jövő hét közepén fogadnia kell a koronavírusos betegeket.

A Telex már a múlt héten értesült a tervezett átszervezésről, kérdéseinkkel meg is kerestük az egyetemet, amelynek sajtóirodája időt kért a válaszadásra. Az egyetem honlapján most megjelent tájékoztatás megerősíti információinkat.

A Balassa utca 6. szám alatt található épületben két klinika működik: a pszichiátriai és neurológiai. Mindkét épületben már eddig is láttak el covidos pszichiátriai és neurológiai betegeket.

A változás most az lesz, hogy az épületet covidos, nem pszichiátriai és nem neurológiai betegek fogadására is alkalmassá teszik. A honlapon azt írják: „Covid-19 pozitív vagy koronavírus-gyanús betegek ellátása is megjelenik itt, belgyógyászati profilú (belgyógyász, pulmonológus, illetve kardiológus) szakorvosok szakmai vezetésével, felügyeletével”.

A nem covidos pszichiátriai ellátás a korábbi Rókus kórházba költözik át, amely már Szent Rókus Klinikai Tömb néven az egyetemhez tartozik. A Neurológiai Klinika betegeinek ellátását a jelenlegi helyszínhez közeli Külső Klinikai Tömbbe helyezik át.

Az egyetem azt írja: szervezeti egységek ideiglenes áthelyezésére a világjárvány első hulláma idején is volt példa. Ez mind a hazai, mind a külföldi intézmények esetében természetes része a járványhelyzet fokozódására való tudatos felkészülésnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!