Koronavírusos a német egészségügyi miniszter

2020. október 21. – 20:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda délután kapta meg pozitív koronavírus-tesztjét Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter, írja az MTI. A közlemény szerint a 40 éves politikusnak megfázásos tünetei vannak, ennél részletesebben nem tájékoztattak a tünetek súlyosságáról. A tárcavezető az eredmény után rögtön házi karanténba vonult.

Az egészségügyi miniszter az első a német kormányban, aki pozitív lett az új típusú koronavírusra. Szerda délelőtt még részt vett egy kormányülésen, de a kormány tagjainak nem szükséges karanténba vonulniuk emiatt. Ezt a kancellári hivatal azzal indokolta, hogy az üléseken szigorúan betartják a higiéniai szabályokat.

Jens Spahn a kancellár, Angela Merkel és a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler mellett a járványügyi védekezés egyik fő irányítója Németországban.

Németországban egyébként a nyári első hullám utáni időszakhoz képest meglehetősen gyorsan terjedt a koronavírus, a szomszédos országokhoz képest viszont kevésbé. A járvány kezdete óta 380 762 embernél mutatták ki a kórokozót. A halálesetek száma egy nap alatt 39-cel nőtt, 9875-re.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!