Japán kutatók: a koronavírus kilenc órán át életben marad az emberi bőrön

2020. október 19. – 11:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Míg az influenza A vírus mindössze 1,8 órán életképes a bőrfelületen, addig a SARS-CoV-2, vagyis az új koronavírus 9 órán át is képes életben maradni – írja az MTI a Clinical Infectious Diseases című szaklapban megjelent tanulmány alapján.

„A SARS-CoV-2 kilencórás életképessége az emberi bőrön fokozhatja érintkezéssel terjedő fertőzés kockázatát az influenza A vírushoz képest” – írták a kutatók, akik újra felhívták a figyelmet a gyakori, alapos kézmosás fontosságára. A tudósok a halálozás után körülbelül egy nappal gyűjtött bőrmintákon végeztek teszteket.

Mind az új koronavírust, mint az influenzavírust 15 másodpercen belül inaktiválja az etanol vegyület, amelyet kézfertőtlenítő szerekben alkalmaznak. A koronavírus az eddigi ismeretek szerint a kínai Vuhanból ered, és már 40 millió ember fertőzött meg világszerte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!