A koronavírus miatt csökkent a légszennyezettség, ami több tízezer ember idő előtti halálát előzheti meg

2020. október 15. – 17:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világjárvány megfékezésére hozott korlátozások miatt csökkent a légszennyezés, ez több tízezer idő előtti halálozást előzhetett meg Európában és Kínában – állapította meg egy új kutatás.

Februárban és márciusban Kínában példátlanul, 29,7 százalékkal, Európában február 21. és május 17. között 17,1 százalékkal csökkent a finomszemcsés légszennyezés mértéke – állapították meg a The Lancet Planetary Health tudományos lapban közölt tanulmány készítői, az amerikai Notre Dame Egyetem tudósai. A legfeljebb 2,5 mikron méretű (PM2,5) szállóporszemcsék az ipar és a közlekedés kibocsátói, a bozóttüzek, valamint a szennyező vegyi anyagok reakciói révén kerülnek a levegőbe, írja az MTI.

„Úgy tekintünk a korlátozásokra, mint egy kikényszerített alacsony kibocsátási forgatókönyv első globális kísérletére. Ez az egyedülálló esemény megmutatta, hogy az erősen szennyezett területeken még rövid távon is elérhető javulás, ha szigorú intézkedéseket hoznak” – mondta Paola Crippa, az egyetem környezetmérnöki és földtudományi karának kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

A légszennyezés az első a környezeti ártalmak miatti halálokok között. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 2016-ban a világon 4,2 millió ember idő előtti halálát írta a szennyezett levegő számlájára. A legsúlyosabb helyzet a délkelet-ázsiai és a nyugat-csendes-óceáni régióban volt. Aki hosszú időt él légszennyezett helyen, nagyobb valószínűséggel hal meg tüdőrákban, iszkémiás szívbetegségben, szélütésben és krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD).

A kutatócsoport számítógépes szimulációs modellbe építette az Európában és Kínában több mint 2500 helyen mért szállópor-koncentrációs adatokat 2016 eleje és 2020. június vége között. Ebbe az időszakba beleestek a koronavírus megállítására hozott korlátozások.

A Telex legfrissebb híreit ide kattintva találja.

A tanulmány legizgalmasabb része az volt, amikor megvizsgálták, milyen hatása volt a levegő tisztulása az emberi egészségre. Az eredmények megmutatták, milyen súlyos a helyzet a világ néhány táján, valamint alátámasztották az azonnali intézkedések szükségességét.

Februárban és márciusban becslésük szerint a légszennyezettséggel összefüggésben 24 ezer korai halálozás volt megelőzhető Kínában, míg a hivatalos adatok alapján 3309-en haltak meg az új koronavírus okozta Covid-19-ben.

Európában egészen más volt a helyzet. A Covid-19-hez köthető halálozások száma sokkal magasabb volt, mint a hivatalos kínai adat, becslések szerint 2190 idő előtti halálozást akadályozott meg a tisztább levegő (összehasonlítva a 2016–2019-es adatok átlagával), noha a légszennyezés nem olyan súlyos, mint Kínában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!