Megkezdték a magyar remdesivir alkalmazását súlyos állapotú betegeken

2020. október 13. – 18:24

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen alkalmazzák a Richter Gedeon gyógyszergyár által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert. A vírusszaporodást gátló infúziós kezelést súlyos állapotú betegek kapják a most kezdődött klinikai vizsgálatban – tájékoztatta az egyetem sajtóirodája az MTI-t.

Hétfőn már több beteg is megkapta az infúziós kezelést. A legsúlyosabb, tartós oxigéntámogatásra szoruló betegek számára nyílt lehetőség az infúziós kezelés alkalmazására.

Várkonyi István, a debreceni kutatócsoport vezetője, az infektológiai klinika megbízott igazgatója elmondta, már korábban klinikai vizsgálatok igazolták, hogy a fertőzés korai stádiumában adva a remdesivir lerövidíti a kórházban töltött időt, csökkenti az oxigénszükségletet, felgyorsítja a tüdőkárosodás gyógyulási idejét, és csökkentheti a lélegeztetőgépre szoruló betegek számát. Ugyanezt a hatást várják tőle a súlyos állapotú betegeknél is.

A mostani klinikai vizsgálatban a négy orvosképző egyetem és a két országos intézet – a Korányi pulmonológiai intézet és a Dél-pesti Centrumkórház – mellett a kijelölt Covid-ellátó kórházak vesznek részt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!