Negatív lett Trump újabb tesztje is, az elnök Floridában kampányolt

2020. október 13. – 06:15

Másolás

Vágólapra másolva

Negatív lett Donald Trump hétfői vírustesztje is, az elnök nem fertőz, nem jelent fertőzésveszélyt másokra, közölte Sean Conley, a Fehér Ház orvosa.

Az antigénteszt alkalmazásával elvégzett vizsgálat eredménye több egymást követő napon is negatív volt, írta Conley az elnöki hivatal szóvivőjének, Kayleigh McEnanynak elküldött közleményében. Az orvos ezzel zöld utat adott az elnöknek a kampány folytatásához, írja az MTI.

Az elnöknél az Abbott (gyógyszergyár) BinaxNOW nevű tesztjét használták. Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) ezzel kapcsolatban idézte az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) egyik augusztusi állásfoglalását, miszerint az Abbott-teszt önmagában nem elégséges a Covid-19 fertőzés kizárásához, és nem javasolt egyedüli tesztként alkalmazni sem a kezelés eredményességének alátámasztására, sem a páciens döntéseinek meghatározására.

Ide kattintva olvashatóak a Telex legfrissebb hírei.

Trump hétfőn este már Floridában kampányolt. Kedden Pennsylvaniába, szerdán Iowába, csütörtökön pedig Észak-Karolinába utazik. A floridai kampányrendezvényt a déli tagállam Atlanti-óceán menti partvidékén, az Orlandóhoz közeli Sanfordban tartották.

Donald Trump elnök beszél az orlandói Sanford Nemzetközi Repülőtéren tartott kampányeseményén, 2020. október 12-én, a floridai Sanfordban.
Fotó: Joe Raedle / Getty Images / AFP

Közben kampánykörúton van Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje is. Bidenen szintén rendszeresen végeznek vírustesztet. A legutóbbi hétfőn lett készen, és negatív volt. A 78 éves demokrata párti politikus – az Obama-kormányzat egykori alelnöke – Ohióban kampányolt. Az ohiói Toledóban autógyári szervezett munkások előtt mondott beszédet, és az Obama-kormánynak az autóipar megmentésére tett erőfeszítéseit dicsérte. Cincinnatiban tartott nagygyűlésén azonban túlharsogták őt Donald Trump hívei, akik „még négy évet” felkiáltásokkal szakították meg a beszédét.

Felmérések szerint Biden több tagállamban is javított támogatottságán. A Reuters és az Ipsos közvélemény-kutató intézet vasárnap nyilvánosságra hozott közös felmérése szerint a demokrata párti elnökjelölt Wisconsinban és Pennsylvaniában 7 ponttal vezet Donald Trump előtt.