Hárommilió ember nem jut haza a koronavírus-járvány miatt

2020. október 9. – 13:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csaknem 3 millió, különféle okokból külföldön tartózkodó, de hazatérni szándékozó ember nem juthatott vissza saját országába a nyáron a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzárak és korlátozások miatt – közölte az ENSZ-re hivatkozva az MTI.

A világszervezet arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy sürgősen találjon megoldást erre a válságra. A vendégmunkások előtt már világszerte megnyílt az utazás lehetősége a gazdaság újraélesztése érdekében, és ezt a jó gyakorlatot most már szélesebb körben kellene alkalmazni.

Júliusban zárult le az ENSZ vizsgálata az ügyben, és a szervezet valószínűsíti, hogy a valóságban a 2,75 milliónál még sokkal magasabb számú, hazatérni szándékozó embert érinthetnek a járványellenes korlátozások, olyanokat is akik munkavállalás, tanulás vagy akár valamilyen gyógykezelés miatt mentek külföldre vagy ideiglenesen telepedtek le másik országban, de állandó lakhelyük saját hazájukban van.

A legtöbb ilyen esetet a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Ázsia Csendes-óceáni térségében találták. Görögországban 102 ezer, Olaszországban pedig 85 ezer migráns jelezte, hogy visszatérne hazájába, de a korlátozások miatt nem tud elutazni. A koronavírus-járvány miatt jelenleg is még mintegy 400 ezer, hajókon szolgáló ember rekedt a tengereken, egyesek közülük csaknem másfél éve nem jártak szárazföldön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!