937 új koronavírus-fertőzött, hatan meghaltak

2020. szeptember 27. – 10:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap 937 új koronavírusos esetet regisztráltak Magyarországon, írja a kormányzati tájékoztató honlap. Ezzel 24 014-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az aktív esetek száma 889-cel nőtt szombat óta, összesen 18 137 aktív esetet tartanak számon. 24 538-an vannak házi karanténban, 620 beteget ápolnak kórházban, közülük 38-an vannak lélegeztetőgépen, szombaton ez a szám 36 volt.

Forrás: Telex
Forrás: Telex

Újabb hat beteg halt meg a fertőzés következtében, nagyrészt idősek és olyanok, akik valamilyen krónikus betegségben szenvedtek. Köztük volt egy 30 éves férfi is, aki a járvány eddig legfiatalabb áldozata, a hivatalos tájékoztatás szerint szívbillentyű-elégtelensége is volt. Ezzel az elhunytak száma 736-ra emelkedett. Szombaton 12-en, pénteken pedig 9-en haltak meg.

Vasárnap 42 beteget nyilvánítottak gyógyultnak, így eddig összesen 5141-en gyógyultak meg a betegségből. Vasárnap 10 073 tesztet végeztek, nagyjából annyit, amint az elmúlt négy-öt napban. Összesen 690 408 tesztet végeztek.

Budapesten találták a legtöbb fertőzöttet (9155), Pest megyében 3165 esetet regisztráltak, utána következik Győr-Moson-Sopron (1182) és Fejér (1115). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (250).

Az operatív törzs közlése szerint eddig 28 óvodában és 8 iskolában rendeltek el a járvány miatt rendkívüli szünetet, 187 osztálynál és 7 teljes iskolánál pedig digitális munkarendet vezetettek be a vírusfertőzések miatt.

A koronavírus-járvány második hulláma

A járványügyi helyzet miatt június 18-ig tartott a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet Magyarországon, ezt járványügyi készültség váltotta fel. A kormány a nyár során többször felhívta a figyelmet arra, hogy lehetőség szerint belföldre utazzanak nyaralni az emberek, hogy megelőzhető vagy legalább mérsékelhető legyen a második hullám ideje, erőssége. Az új napi fertőzöttek száma augusztus 30-án haladta meg először a hazai, 210 fős napi rekordot: aznap 292 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Ezután sorra dőltek meg a napi csúcsok: szeptember 20-án pedig rekordmennyiségű, 1070 fertőzöttről érkezett hír. Az aktív esetek is rekordot döntöttek: a tavaszi csúcs május 4-én 2055 beteg volt, szeptember 20-án már ennek sokszorosát, 12 916 embert tartottak számon aktív esetként. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szeptember 4-én közölte, a második hullám már Magyarországot is elérte.

A miniszterelnök szeptember 16-án, a Facebookon jelentette be, hogy a szakemberek szerint december-januárban tetőzik majd a koronavírus, és elmondta azt is: „Ha valaki elkapja a betegséget, meg fogjuk gyógyítani.” A beutazási korlátozások mellett szigorítják a maszkviselést is: ezentúl színházakban, ügyfélfogadási irodákban, mozikban, egészségügyi és szociális intézményekben is kötelező a maszk. Szólt arról is, hogy a teszteket hatósági árassá tették, 19 500 forintnál drágábban nem lehet őket árulni, a szórakozóhelyeknek pedig be kell zárniuk este 11-kor.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!