Csabai László: Kelemen kőműves (a keméves)

– Ízlik, Bandi? – kérdi Kelemenné, a főnök felesége a buzgón kanalazó Pilcsik Andrijtól. Akit Bandinak szólítanak.

– Szeretek ezt! – bólint Bandi. Nem viszi túlzásba a dicséretet. Meg tele is a szája a csülkös bablevessel. Azért elégedetten néz Kelemennére. Tekintete elkalandozik annak telt csípőjére.

– Rendben lesz a tizenötezer! – kapcsolódik a beszélgetésbe Kelemen. A keméves. A főnök.

Bár Bandi is főnök. Hallgatnak rá a munkások. Mert igen érti a dolgát. Sorkatonaként tanulta meg a betonozást Csukcsföldön. Az örökké fagyott talajban építettek rakétabázist. Aztán a kazahsztáni Zsangiztobéba került. Itt meg a sivatagi forróságban csinálták ugyanazt. Bandi szemre keveri a betont és a maltert. Szemre adagolja a kötéslassítót és a kötésgyorsítót is.

Bandi nem ujjong a napszámemelés hírére, mert tizenötezer az átlag Nyárligeten. Bár tavaly még tízezer volt.

– Vasárnapi munkáért húszezer – teszi hozzá Kelemen. Bandi megrántja a vállát. Kelemenné mosolyog. Ezzel biztatja mosolyra Bandit. De Bandi nem mosolyog. Csak eszik tovább, szürcsölve. És lopva megint Kelemennére néz. Most a lábszárára. Ez egyszerre zavaró és kellemes érzés a keméves feleségének. Behúzza a lábát. Aztán újra kinyújtja.

*

Kőműves = keméves. Legalábbis Nyárligeten. KEMÉV: Kelet-magyarországi Állami Építőipari Vállalat. Mivel építőipari, a város kőműveseinek foglalkoztatója volt. Mivel állami, elsodorta a rendszerváltás. De az élelmesebb brigádvezetők azonnal elkezdtek káeftézni. Ők lettek a családi házak legfőbb kivitelezői. Ezek a vállalkozóvá lett kőművesek. Akik megtartották régi nevüket: „kemévesek”.

*

– Édesanyád jobban van? – kérdi a barátkozó hangulatban lévő Kelemen a körmét vágó Gyuricza Gyuritól. Cigarettával kínálja. Marlboróval. A munkások is Marlborót szívnak, de természetesen hamisítottat. Állítják, jobb az eredetinél. Gyuricza Gyuri ezért kivesz egy szálat. Elteszi. A sajátjából gyújt rá. Gyuricza Gyuri szívgyógyszert kért. Kelemen megszerezte.

– Fogalmam sincs, mi van anyámmal – mondja szárazon a munkás. – Sosem láttam. Csecsemő voltam, mikor lelépett egy oficérrel, egy csecsenyeccel. Mentek a Kaukázusba.

– Akkor kinek kellett a gyógyszer?

– Mamámnak.

– Ezt mondom én is: az édesanyádnak.

– A mama: a babka. Nagymama.

– Aha… Ő jól van?

– Biztos. Tegnap azt mondta a mobilnyikba, hogy nem tojnak rendesen a tyúkok. Tán rontás van rajtuk.

– Hisztek a rontásban?

– Milyen rontásban?

– Mindegy. Intézem nektek a tb-kártyát.

– Az jó.

– Tudod, mibe kerül egy betegség Mjunichben? Rámegy a gatyád, ha…

– Mjunich-Münchent Bandi intézi, vele tessék beszéni erről! – mondja Gyuricza Gyuri. Nem tegezi és nem is magázza Kelement. Tetszikezi, tessékezi. Ahogy gyerek szokta a felnőttet. Ezzel alátámasztja azt a nyárligeti vélekedést, hogy ezek a cigány-, székely-, oroszféle jöttmentek afféle pulyanépek. Tanítani kell őket. Mindent ötször elmondani nekik.

– Intézi? – nyel egyet Kelemen. – Hát már ott áll a dolog? Szöktök? – És Kelemen komoran Kelemennére néz.

– Nem éppen. Csak… Vele tessék beszélni!

*

A rendszerváltáskor a brigádvezetők projektmenedzser-vállalkozóvá avanzsáltak. Viszont a segédmunkások maradtak segédmunkások. És lecsúsztak hozzájuk a szakmunkát papír nélkül végző betanított munkások. Segédmunkás az építkezésen = cigány. Azokat mintha az isten is erre teremtette volna. A közhittel ellentétben tudnak dolgozni. Különösen, ha egymás között lehetnek. Egy rossz tulajdonságuk azért van: folyton alkudoznak. Sok ezer éves elnyomatás-kihasználás maradványa? Sok ezer éves csencselés maradványa? „Veletek hosszabb az egyezkedés, mint a munka!” – mondta nevetve a keméves, amikor végre sikerült a cigányokkal zöld ágra vergődnie. A megállapodás mindig így kezdődött: fél évig nincs bejelentés, aztán minimálbéren. Ja, a cigányoknak van még egy rossz tulajdonságuk: szeretik a pénzt. S mivel megvan a magukhoz való eszük, rájöttek: érdemesebb külföldön dolgozni, ha ott ötször annyit fizetnek. Elkezdtek „svédezni”. Vagyis az Anlagda Vägar AB alkalmazottjaiként utat vájni a lappföldi tajgába. Segítségükre voltak a konszern nyárligeti toborzói, valamint az autókipufogók, melyekből annyi szén-dioxid gáz távozik üvegházhatást okozva a légkörbe, hogy a lappföldi klíma is egész kellemes már. Nyáron strandolni lehet a rénszarvasokkal. Akár éjjel is! Mivel ott északon nincs is éjjel júliusban. Azért a tél még hideg. De akkor a cigányok hazajönnek szabadságra. Élik világukat: hamburgert, gyrost, pizzát rendelnek. Az ételfutároknak dzsentris borravalókat adnak.

*

– Menni vagy maradni? Ez van a melósok fejében – mondja hazafelé tartva Kelemen maga elé, de úgy, hogy a felesége is hallja, és közben dühösen dudál egy zebrán topogó anyóra. – Mintha „Mjunich” lenne a paradicsom! A bajorok kutyába se nézik a keleti népeket!

„Menni vagy maradni?” Ez van folyton Kelemenné fejében is. Menni. Mert szörnyen semmilyen már ez az élet Kelemennel. Még csak nem is rossz. Nulla romantika. Nulla érzelem. Lényegtelen dolgok ismételgetése. Fontos dolgok ki nem mondása. Bár a munkások Mjunichbe készülését nem lehet meg nem nevezni. Maradni. Mert gusztustalanul kellemes a jólét. Saját kocsi. Villa. Minden iskolai szünetben utazás. Feltöltött képek a Facebookra. Kalandok. Babucinak magántanárok. Jólét. Ami ím, talán nem is tart örökké. Százmillió hitel azért nem semmiség. A cégnek működnie kell. Kik jönnek az oroszok helyett? Állítólag mongolok. Vagy kirgizek. A pártok üldöznék el őket. És mégis jönnek. Jó ez? És nekik jó ez? És Kelemenéknek? Minden olyan ködös. Az országban. És a családjukban. „Család ez még?” Babucira gondol. Érte mindent. De ez is olyan közhelyes gondolat már. Még ha igaz is.

– Vegyél ki pizzát a fagyóból! – mondja hazaérve Kelemenné.

– Nem vagyok éhes.

– Valamit enned kell.

– Jóllaktam a látványtól.

– Akkor egyél a melósok bableveséből. Maradt.

– Készülsz valahova?

– Klárikához. Kanasztázni.

– És egymással versengve panaszkodni a férjekre.

– Ahogy mondod.

*

A kétezres évek elején megjelentek Nyárligeten a székelyek. A Kádár elvtárs-féle nemzeti együgyűségen nevelkedettek csodálkoztak, hogy beszélhetnek román létükre magyarul. Mások azt nem értették, miért nincs rajtuk népviselet. Azt mindenki megfigyelte, hogy furcsán beszélik a nyelvet, és gyakran összebújva tanácskoznak. Megszületett az ítélet: a székelyek lényegében cigányok. Ennek megfelelően át is vették a Svédországba távozottak helyét az építkezéseken. Folyt tovább a békés kizsákmányolás. Tán csak annyi különbséggel, hogy a székelyek a kenyérhez nem parizert, kockasajtot meg sört, hanem szalonnát, hagymát és pálinkát kértek. Néha megjegyezték, hogy a nyárligeti almapárlat lábvíz a csicsói köményeshez képest, de azért itták szorgalmasan. És dolgoztak. Míg 2007-ben, Románia EU-ba lépésekor be nem ütött a mennykő! Megnyílt az olasz munkaerőpiac, mire az összes Nyárligeten dolgozó székely elvonult Rómába vagy Milánóba. Igaz, a helyiek őket is románnak mondták, de ezt, legyintve vagy titokban köpve elfogadták, mert ötször annyit fizettek, mint a nyárligeti magyar testvérek.

*

Kelemenné nem Klárika barátnője, hanem Pilcsik Bandi lakásába érkezik. A férfi bal kezében súlyzó, jobbjában mobilnyik. Épp egy beszélgetést fejezett be. Ruszinul köszön el.

– Hogy bírsz te még a munka után erősíteni? – csodálkozik a nő.

– Tudok. Kell nekem ez. Miért tetszik kérdez?

– Tegezz engem!

– Jó. Mit tetszik hozott?

Kelemenné leül a díványra. A berendezés tisztességes. Bandi saját albérleti lakást kapott Kelementől. Ez kiváltság. Amit lojalitással kell viszonozni. Azzal kellene.

– Mit hoztam? Magamat.

Vetkőzni kezdenek. Kelemennének tulajdonképpen tetszik Bandi. Az izmai. A rejtélyes egyszerűsége. És hogy idegen. És hogy idősödik. Azért mégis olyan kiábrándító az egész.

*

– Már menned tetszik? – kérdi Bandi. Még alig sötétedik.

– Megyek. Ha a férjem felhív, gyanút foghat, ha nem hallja a barátnőm csacsogását.

– Hát tessék…

– Jó volt?

– Jól volt nekem…

– Jöjjek máskor is?

Bandi tisztában van vele, hogy egy viszony azt jelenti: Mjunich egyelőre lekerül a napirendről.

– Tessék jönni. Gyere. Veszek likörtet.

– Jó – feleli Kelemenné, bár utál minden cukros löttyöt.

*

Egy országnak szüksége van földre, vízre, napfényre. És kódisnépre, mely elvégzi a nemszeretem munkát. A székelyek után az oroszok lettek az új kódisnép. Az oroszok alatt Nyárligeten a kárpátaljai magyarokat értik. Tény, ők még furcsábban beszélik a magyart, mint a székelyek, lévén, hogy rengeteg a ruszin–magyar vegyes család. S mivel a nyárligetiek se ruszinul, se ukránul, se oroszul nem értenek, keletről érkeztük miatt oroszoknak nevezték el őket. Hiszen Záhonytól keletre Oroszország van. A nyárligetiek szerint. Vagyis Ukrajna, de az ugyanaz. Azelőtt meg a Szovjet volt, de az is ugyanaz. Azelőtt Magyarország volt, azelőtt Csehszlovákia, azelőtt meg ezer évig Magyarország, Orosz Birodalom soha, de ez nemigen jut el a nyárligetiek tudatáig. A kárpátaljai különben hasznos nép. Dolgozik, mint a güzü. És vedel, mint a gödény. Beéri a legsilányabb szesszel, csak erős legyen. És bepálinkázva sem szédül a tetőn. Éppenhogy csak akkor nem szédül! Nekik mintha fontosabb lenne a pénznél az alkohol. Mindegy. Amit kell, elvégzik.

2022-ben az oroszok, a valódi oroszok megtámadták Ukrajnát. Azóta a nyárligeti keméves-kőművesek aggódnak. Nem a sok civil meg katonai áldozat miatt, hanem mert az EU kedvezményes munkavállalási engedélyt vezetett be az ukrajnai menekülteknek. A nyárligeten dolgozó kárpátaljaiak is kezdenek ráébredni, hogy jobb Nyugaton ötször annyiért dolgozni. A munka ott is csak munka. Nem rosszabb, mint a nyárligeti. Szesz meg ott is van.

*

– Hát te? Megjöttél? – néz a tévé előtt félálomból ébredő Kelemen a feleségére. – Mennyi az idő? Még csak tíz?

– És te? Szívtál egy csíkot?

– Csak egy… spanglit…

– Érzem.

Kelemen a nő szoknyája alatt kezd matatni.

– Mi a fenét akarsz?

– Mit? Vajon mit? A férjed vagyok.

– Már van egy hónapja, hogy nem jutott az eszedbe.

– Nincs az annyi…

– Nincs kedvem – mondja Kelemenné, mert fél, Kelemen felfedezi rajta, hogy az imént odaadta (és eladta) magát Pilcsik Bandinak. Éppen a férje érdekében. Aztán arra gondol, miért ne, ha már ez egy ilyen nap.

– Jól van… jól van… Letusolok, aztán jöhetsz.