Garaczi László: Rögfogó

Rongyos gézzel kötötték a csuklóját a rácshoz. A régi, ellentmondást nem tűrő hang: cigaretta, bor, induljak, mire várok még?

Megkérdezi, mik a terveim ma.

Meccsre? Milyen meccs? Barátságos? Hogy lehet egy meccs barátságos?

Kémények áznak kint az esőben, a szomszéd ágyon sovány, csontvázszerű férfi vakargatja kitakart mellkasát.

Apám suttog, ez csak kettőnkre tartozik. Van nála valami fontos, amit el kell vinnem, és el kell rejtenem otthon. Nyúljak csak be a takaró alá. Úgy teszek, mintha nem érteném. Tényleg nem értem, nem akarom érteni.

Cibálja a kötést, remeg a szája.

Van pénzed? Doboz Szofi, üveg hárslevelű, lódulj már!

A lépcsőn is hallom, ahogy kiabál: csinálod, amit mondok!

Sisteregnek az autók a vizes betonon, befordulok, átmegyek a sínek alatt. Sarat fröcsköl a trolibusz. Nemsokára látni fogom a stadion reflektorait. Ő vitt ki először meccsre, a fehéreknek drukkoltunk.

Hallgatja a Reggeli Krónikát, veszem a kabátom, mondom, hogy mentem, csukom az ajtót. Nem reagál, oda se néz. Mentem, ennyi. Este kérdi, mi van. Semmi, mi lenne?

Ő tanított meg sakkozni és fényképezni. Vasárnap kimentünk a szigeti állatkertbe a mesehajóval. Egyszer felpofozott, azután már nem nagyon beszéltünk. Néha sakkoztunk, az volt a beszélgetés: lépések, stratégiai elemek. Nyugtalanította, hogy verseket írok, nehogy a végén buzi legyek.

A falon át is hallottam, hogy a feje a parkettához koppan. Káromkodva visszamászott az ágyba. Másnap reggelre megnyúlt az arca, és nem tudta felemelni a kezét. Próbálta mozgatni, ahogy várakoztunk a sürgősségin az alagsorban. Kijött a nővér, és elkiáltott egy nevet. Soron kívül betoltak egy mozdulatlan öregembert a belső váróba. Kérsz vizet, kérdeztem apámat. Nem kért. Mit iszol, mondta, nekem miért nem adsz?

Ha van protézise vagy testékszere, szabaduljon meg tőlük, mondta a nővér. Apám kivette a protézisét, és oda akarta adni neki. A belső váróban sárga volt a fal, és az emberek halkabban beszéltek. Az öregember félretolva hevert a gurulós ágyon.

Megszűnik a mászkálás, ebédidő, zümmög a neon. Leülök egy székre a nővérpultnál. Jön egy orvos, kérdőn néz. Hozzátartozó vagyok, mondom. Akkor ott tessék várakozni, mutat az apám melletti fülkére. Ülünk egymás mellett a fal két oldalán. Kiélesedik a hallásom, jövés-menés, távoli hangfoszlányok. Az ajtórésben látom, hogy a fehér köpenyes nő meglátja az alvó öreget, összecsapja a kezét: jaj, de cuki, mindjárt behalok. Mások is bejönnek a váróba, körbeállják az ágyat.

Aztán sokáig semmi. A nővér kinyitja az ajtót, és azt mondja apámnak, jó reggelt. Apám megkérdi, hol a fia. Úgy látszik, elment, válaszol a nővér. Kijövök a fülkéből, jelentkezem, mint az iskolában.

Maga meg itt bujkál?

Bemennek a vizsgálóba, látom a gépet, ami le fogja fotózni apám agyát.

Visszaülök, próbálok meditálni.

Egy óra múlva a folyosón várunk a leletre. Itt már van térerő. Közben felhőszakadás zúdult a városra, idefelé sütött a nap. Az orvos leültet, az ablakban nedves háztetők. Mutatja a felvételt, van itt egy kis folt, bent kellene maradni újabb vizsgálatokra. Már ki is jelölt egy ágyat. Apám csak néz maga elé.

Elindulok, hogy behozzam a szükséges holmikat, pizsamát, fogkefét, papucsot. Ülök az üres trolibuszon. Ugyanilyen esős volt az idő, amikor apám először vitt meccsre. Megkerestük a szektort, a játékosok a pályán melegítettek. Mi voltunk a fehér. Jártak föl-alá a kezek a szotyiszacskóktól a szájakig és vissza. A labdaszedő guggolva ázott a partvonalnál. A szünetben kaptam jaffát, apám ivott egy fröccsöt. Drukkolj, mondta, miért nem drukkolsz? A nézők a nyakukat nyújtogatták: egy öregember feküdt a szotyolahéjjal borított betonon. Először hallottam azt a szót, hogy újraélesztés. A döntetlen nekünk jó, mondta apám, a nekünkbe már én is beletartoztam. Sodródtunk kifelé a tömeggel.

Nem mentem ki aznap a barátságos meccsre, hazasétáltam a szemerkélő esőben. Reggel telefonáltak, hogy a hozzátartozóm állapotában változás történt.

Végigsétáltam a folyosón az utolsó kórteremig. Eltűntek az éjjeliszekrényről a tárgyak, leengedték a rácsot, áthúzták az ágyat. A csontvázszerű ember nyakig betakarva feküdt a szomszéd ágyon. Kérdezze az ügyeletest, mondta, és elfordult.

Nejlontasakban adták vissza a személyes holmikat, pizsama, fogkefe, papucs. Láttam az orvoson, hogy tudja, mit érzek, de ne akarjam, hogy ő is érezze. Megérti, ha nem megyek be, mondta a kórboncnok, nem olyanok a körülmények. Ő majd mindent szépen elintéz. A szépenből tudtam, hogy most kell pénzt adni. Rögfogó, mondta a nő az irodában, és felírt egy összeget.

Elővettem a szekrényből apám zakóját, leterítettem az ágyra. Cigarettát tettem a zsebébe, meg egy kis üveg pálinkát.

Ezt a zakót el fogják ásni.

Szendvics és kóla, a pénztároslány karján színes fesztiválkarszalagok. A mosdó tükrében vettem észre, hogy elfelejtettem megborotválkozni. A szendvicsben nem volt paprika, csak két avas szalámiszelet.

Edzőpálya a temető és a panelházak között, fehér krétacsíkok a zöld füvön. Ballagunk a parcellák felé, eltakarom a zsebemből kilógó kólát. A sír melletti fa alsó ágai felfogják saját száraz, lehulló leveleit: szétterül a magasban a tavalyi avar.

Azt mondja a pap, aki megátalkodott, nem jut a nyugalom völgyébe. Labda pattog a falon túl, lihegés, kiáltozás, add már, mire vársz. A bakancsos férfi használt paplant dob a gödörbe, az a rögfogó. Óvatosan lapátol, halk puffanások, aztán egyre határozottabb, lendületesen dobálja, paskolja a földet. Magasba emeli a fakeresztet, és beledöfi a sír végébe. Mielőtt elmegy, félrevon, és figyelmeztet, hogy üreges a talaj, a sír meg fog süllyedni.

Sétálok az utcákon, senki nem tudja, honnan jövök. Hazamegyek, kiszellőztetem a lakást. Két szál cigaretta a dobozban.

Ülök a konyhaablakban, cigizek, fent a tetőn villámhárító, kéménycső, csavarbilincs. Közeledő léptek, kulcszörgés, kinyíló, majd becsukódó ajtó. A repülő eltűnik a kémény mögött, de nem bukkan elő a túloldalon.

Készítek egy fröccsöt apám borából. Mostantól nincs kivel nem beszélgetni.

Az udvaron félmeztelen cigány fiú, elkezdi kitolni a kukákat a ház elé. Elfogy a bor és a cigaretta, dobok le pénzt, hogy hozzon. Ülök az asztalnál, elrendezem a bábukat. A vezérgyaloggal nyitok. Mi vagyunk a fehér.