Amikor megtaláltam a kinyomtatott foglalást Andrásom kabátjának a belső zsebében, és láttam, hogy két személyre szól, azt hittem, nekem akar karácsonyi meglepetést. De aztán eljött a szenteste, és csak egy pár ronda fekete bőrkesztyűt kaptam tőle a Nabokov mellé, és akkor megértettem, hogy megint szeretője van. A gyerek miatt nem csaptam jelenetet, még csak nem is kérdeztem semmit, csendben ettük anyósom töltött káposztáját. Több bort ittam hozzá, mint szoktam, de végig tartottam magamat, az volt az okosabb. Még éjjel is befogtam a szám, egy hang nélkül abszolváltam a szeretkezést, pedig holtfáradt voltam és kába, előtte elaludtam Andriska mellett az altatásnál, András úgy költött fel és támogatott be maga mellé az ágyba, hogy a szememet se nyitottam ki, először azt hittem, engem félt, hogy meg ne fázzak, de azután megértettem, hogy ő nálam is részegebb. Hagytam, úgyis gyorsan vége volt, nem érdekelt. Hajnalban azzal a hideg tudattal ébredtem, hogy ezt most már nem fogja megúszni.
Profin körbehazudta az egészet, eltervezte jó előre. Huszonnyolcadikán közölte, hogy megvették lábon az új festményét, a legnagyobbat, amin már két hónapja dolgozik, és mivel ajándékba lesz a híres tévés nejének, aki nemrég készített vele interjút, másodikára muszáj befejeznie, tehát lehet, hogy még szilveszterkor is a műteremben fog aludni. Nagyon fontos, hogy meglegyen a bizalom a vevővel, mert ismert gyűjtő, és belengette, hogy fog még tőle venni később is, nemsokára. Most egyedül az számít, hogy ez sikerüljön, biztatott, úgyse mennénk sehova idén, majd bepótoljuk, a számlákat meg fizetni kell. Ez mondjuk igaz, rémesen rosszul állunk, már az is szóba került, hogy kikötik a gázt. Persze nyilván csak telefonon merte ezt közölni, állítólag akkor is a műteremből, ez mondjuk lehet, hogy pont igaz volt, mert úgy visszhangzott a hívás, mint máskor szokott, persze attól még megeshet, hogy nincs egyedül ilyenkor sem. Vakáció van, Andriska náthás, nem tudtam rögtön átugrani megnézni, hogy halad a képpel, korábban gyakran hívott megmutatni, az utóbbi időben soha. Ahogy letettem, le kellett ülnöm: ha nem vigyázok, megint pánikrohamot kapok, és az nem tesz jót az asztmámnak. Bekaptam gyorsan az utolsó szemet a lejárt nyugtatóból, amit még Andriska születése után írt fel nekem az orvos.
A lihegés elmúlt, de a szívem ugyanúgy fájt. A hazugságtól még jobban, mint a hiánytól. Hogy lehet valaki ennyire egyedül?
December 31. Ez volt a foglaláson. Miért éri meg neki a kockázat, ki ez a lány, akiért megteszi, hogy otthagyja a családját egy ilyen fontos ünnepen? Az új élet kezdetén? Vagy nekem akar üzenni, hogy kapjam össze magam, és küzdjek meg érte? Dehát tudja, hogy nem hagyhatom egyedül éjjel a gyereket, hogy utánamenjek! Vagy már ennyire nem érdekeljük? Gyakran mondogatja: ő művész, neki több jár az élettől, mint a civileknek, mert ő az első vonalban harcol, a lélek frontján. Muszáj ezt megértenem, ha nehéz is felfogni. Értünk teszi, nem ellenünk. Eddig ezt mind bevettem, és tudtam a korábbi futó kalandjáról is, igaz, nem tőle, akkor egy szót se szóltam, kivártam, de ez most már megalázó. Eddig mindig egymás karjában kezdtük az új évet, nekem erre igényem van, ő is nagyon jól tudja. Mit jön nekem a pénzzel? Visszamennék dolgozni azonnal, ha visszavennének, nem én tehetek róla, hogy ilyen ronda macsó világ van itt.
Kikerestem a neten a helyszínt, és először rácsaptam a laptopot: hányingerem lett. Hegyi ház a Dunakanyarban, a mostanában divatos ökofészkek közül az egyik, szauna, jakuzzi, full panoráma a fákra, holdsütés meg leselkedő mókusok, az egyik képen teljesen a takaró alatt egy pár feküdt az ágyban, gyertyafény, bor, megagiccs, már csak a szívecske hiányzott, én érdemelnék csendet és nyugalmat, vigasztaló ölelést, mert nekem ugrálnak a fejemen ordítva egész nap itthon, ő meg elvonul a műtermébe „alkotni”, hát bassza meg. Ne bassza meg, nem bírom én ezt ki, megölöm. Kimentem a konyhába, megnéztem, megvan-e a szemcsepp. Pár éve olvastam, hogy egy nő ezzel mérgezte meg a férjét, tudtam, meg bírom tenni, inkább, mint hogy én haljak bele. Persze előbb látnom kell, hogy igaz. Kicsit reménykedtem benne akkor még, hogy mégiscsak neki van szüksége a magányos elvonulásra, hogy ihletet nyerjen. Ja igen, csak akkor minek kellett kinyomtatni a foglalást. Szalaggal nyújtotta át biztos, szép kicsi dobozban, mint nekem a gyűrűt.
Felcsinál, otthagy, ilyenek ezek mind.
Akkortól kezdve én is tervezni kezdtem. Utálok szívességet kérni, de felhívtam anyám barátnőjét, imádja Andriskát, de még inkább Luna cicát, ő az egyetlen, akiről tudom, hogy egyedül van szilveszterkor, világéletében vénlány volt. Alig mondtam el, hogy váratlan meghívást kaptunk egy tök jó buliba, rögtön felajánlotta, hogy átjön. Máskor eszembe nem jutna rábízni a gyerekemet arra a banyára, de akkorra már el voltam szánva én bármire. Kicsit tartottam tőle, hogy Andrásom a kocsit is elviszi, de nem merte végül megtenni, tudta, hogy tudom: a műterembe mindig metróval jár. Érzelmes búcsút vett tőlünk, már délután háromkor, Andriskának előbűvészkedett egy csokit a füle mögül, ahogy szokta, utána odatartotta nekem a száját, legszívesebben beleharaptam volna, akkor már utáltam, mézesmázos volt, gonosz. Kibírtam, de csak mert már a zsebemben volt a szemcsepp.
Sehogy se sikerült elsőre beírni azokat a kurva koordinátákat a GPS-be, szinte vaktában indultam el, pufidzsekiben és túrabakancsban, mert alaposan figyelmeztettek minden vendéget, hogy magasan a hegyoldalban van a ház, kocsival megközelíthetetlen. Az elemlámpát nem találtam meg, de akkor már mindegy is volt, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy az új kesztyűt is viszem, ott hevert a kosárban a bejáratnál, de elundorodtam tőle és otthagytam. Nem búcsúzkodtam, kilopóztam csak csendben, bevágtam magam a kocsiba, már előre bekészítettem magamnak a Kill Billt. Run Fay Run. Nyikorgott az ablaktörlő, nem gondoltam semmire, csak a célra. Nem is emlékszem semmire az útból, csak hogy pont sötétedésre értem oda, letettem a kocsit az erdei letérőnél a buszmegálló után, ahogy javasolták, nem állt rajtam kívül ott autó, aztán nekivágtam a hegynek. Csúszkáltam a sárban, és arra gondoltam, hamarosan mindketten megdöglenek.
Nem kapcsoltam be a mobil lámpáját, nem lehetett kiszámolni, milyen messze vagyok, mennyire látszik odafentről. Aztán megláttam a fényeket. Meleg, hívogató ablakfényt, színes karácsonyi füzéreket, valami zene is szivárgott bentről, persze metál. Ott már elkezdődött a földbe vágott lépcső, ami felfele vitt a házhoz, megálltam, látszott a leheletem. Megvártam, amíg csillapul a lihegés, csak akkor mentem tovább. Egy vékony hang vinnyogva vihogott, mint valami patkány. Pedig nő volt. Magaságyásban babérmeggybokrok vették körül oldalt a telekhatárt, már jó előre a fotókról kinéztem: oda elbújhatok. Lelapultam, kilestem.
Már tök pucérok voltak. Épp kifele jöttek a szobából, a kezükben arany címkés, felmasnizott üveg és pezsgőspohár, nyitva hagyták a nagy üvegajtót, látszott mögöttük ugyanaz a ronda szatén ágynemű, mint a képeken. Andrásra rá se néztem, de a csaj meglepett. Még soha nem láttam. Durván fiatal volt, de nem az az érdekes, a férjemnek annyi kis tanítványa van, hanem az, hogy rögtön látszott, mindene kerek, a rengő combja, a két hatalmas melle, a fehér feneke. András ezerszer mondta nekem, hogy fogyjak már le, mert nagyon megváltoztam, miért nem értem meg, hogy neki a vékony nő a zsánere, na meg az egészségem is veszélyeztetem, bla-bla-bla. Ez meg itt húszéves és kövér. Konkrétan kétszer akkora, mint én. Neki bezzeg szabad. És még büszke is rá, mereszti és feszegeti magát a hidegben, a terasz puha fényei alatt. Hú de felhevültem, várjál, macimalac, hadd hűljünk már kicsit, ezt mondta, én meg gondolkodás nélkül lefényképeztem a levelek közül. Andrást nem sikerült, mert az a tehén egészen kitakarta, pedig mindenképpen meg akartam örökíteni őket, mielőtt meghalnak.
Placcsant a víz, előcsapott a gőz, a csaj beleblöffent a jacuzziba, és András is előlépett, de csak a csontos fenekét láttam, meg is himbálhatta felette magát, mert a csaj megint felvihogott, hú de vicces. Nem tudom, kibírtam volna-e élőben az akciót anélkül, hogy ordítva előrohanjak, még jó, hogy rögtön beült melléje, és eltűntek a szemem elől. Hörrent a gép, elindították a pezsgőfürdőt, én meg arra koncentráltam teljes erőből, hogy a két hosszú pezsgőspohár ott maradt az asztalon a felém eső korlátnál, odáig kellene eljutnom valahogy, de hogy? A terasz magas, én sose bírtam felmászni még a rúdra se a tornaórán. Most mi legyen?
Azt hittem, a párától homályos a kép, de akkor már sírtam, csak nem vettem észre.
Szerencsére amúgy se látszott, mit csinálnak, és a medence blugyogásától hallani se lehetett őket, nem is akartam már tudni, mit beszélnek, mit csinálnak. Pláne, ha rólam. Bár úgy tippelem, a kiscsajnak fogalma se lehet arról, hogy Andrásom házas. Nem szokott erről amúgy se beszélni, őrzi a magánéletünket. Már nem kellett kucorognom, a vízből nem láthattak meg, nyugodtan megnézhettem a csajszi fotóját. Én bezzeg szétfagytam, meglehelgettem az ujjamat, aztán erősen ránagyítottam arra a buta arcára, még a szeplők is látszottak a tésztás bőrén, és az orrkarikája, fujj, ismerem vajon valahonnan? Mielőtt rájöttem volna, mit csinálok, benyomtam a képkeresőbe.
Hoppá. Azonnal kihozta. Ez a tévésnek a lánya, aki a képet akarja megvenni. Performanszművésznek készül, valami hülye művészneve is van már, olyasmi, mint a Fiona, hát persze, a zöld szörnycsaj a Shrekből, pont neki való. Majdnem hangosan elröhögtem magam, annyira megkönnyebbültem. Egyszerre megvilágosodtam és mindent megértettem, és most már hagytam folyni a könnyeimet, ahogy fokról fokra felmértem Andrásom értünk hozott áldozatát. Megértettem, hogy miért teszi, hogy mit jelent nekünk, az egész családunknak, hogy elvei ellenére összefekszik ezzel a nővel, és már örülni is tudtam. Nagyon megkönnyebbültem, hogy így már nem kell felmásszak a teraszra, lábam között az oszloppal, a fogam között a szemcseppel, hanem végre hazamehetek és elfelejthetem minden bajunkat. Igen, így lesz, januártól végre talpra állunk anyagilag. Akkortól rendben lesz minden. És elöntött a hála, hogy mégse kell megölnöm senkit.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
