Tóth úr három éve vált el második feleségétől, és már nem hitt semmiben. Illetve néhány dologban azért mégis: például a gyógysör jótékony hatásában és a karácsonyi töltött káposzta szentségében. Nincs magyar karácsony töltött káposzta nélkül, ezt már novemberben elkezdte hajtogatni törzshelyén, a Terminátor presszóban, ahol minden délután ötkor menetrend szerint megjelent, mióta – két és fél éve – rokkantnyugdíjas lett. Persze voltak ellenvélemények (mindig vannak): a töltött káposzta nem is magyar étel, valószínűleg török–sváb fúzió, egyik oldalról jött a dolma, a másikról a Sauerkraut, bumm, összecsókolóztak; karácsonykor egyetlen étel kötelező: a halászlé; haladni kell a korral, lépést kell tartani a fine dininggal meg a gasztroforradalommal, és valami modern fogást kell készíteni karácsonyra, mondjuk, en papillote süllőmedalliont szotírozott Szent Jakab-kagyló-gombóccal és szuvidált kölespolentával vagy casserole-ban bardírozott, szarvasgombás alaszkai vöröslazacot libaconsomméban konfitált parajespumával és redukált osztrigajus-vel.
A „fine dining” kifejezéstől Tóth úrnak rendszerint rángatózni kezdett arcának bal oldala. A Terminátorban úgy tudták, Tóth úr válásának is főként kulináris okai voltak: ő ragaszkodott a régi iskolához, nem engedett a hagyományos konyhából: a kocsonyából, a rakott krumpliból vagy éppen a kelkáposzta-főzelékből. Az asszonyt viszont jócskán megcsapta a változás szele, Heston Blumenthallal kelt és Seiji Yamamotóval feküdt, közben fermentált kicsit René Redzepivel, babaganusokról és bibimbapokról, csavanmusikról és csimicsurrikról álmodott, kombu algát tett a halászlébe, és kizárólag azt a tojást volt hajlandó megenni, ami 51 percig 64,5 °C-os vízben fürdött.
Tóth úr a válása óta tizenöt évet öregedett, orra vörös lett, arca sápadt, haja szürke, és egész nap arra várt, hogy végre öt óra legyen, és kinyisson a Terminátor. Pedig három éve még nagy tervei voltak, könyvet akart írni a káposztáról (mint a rodostói levelező), el kívánt repülni a fiához Ausztráliába, és egy – gyógyhatású paprikás pálinkát forgalmazó – céget is szeretett volna alapítani. De ezekből nem lett semmi. Napközben ki sem mozdult otthonról, csak gubbasztott másfél szobás panellakásában, keresztrejtvényt fejtett, tévét nézett, pasziánszozott, és öt óra előtt általában nem ivott egy kortyot sem. Öt óra után annál többet. Nem mondhatni, hogy töretlen népszerűségnek örvendett a presszó közönsége körében, mert nemigen állt szóba senkivel. Csak ült a pultnál a magas bárszéken magányosan és fölényesen, olvasott vagy a meccset nézte, kitöltötte a totót, és ha szólt, akkor is nagyrészt csak Emőkéhez, a pultos kisasszonyhoz. Soha nem árulta el, mivel foglalkozott, mielőtt főállású kocsmatöltelék lett, de úgy sejtették, valami jól képzett, művelt ember lehetett, ugyanis a Legyen Ön is milliomos!-ban szinte minden kérdésre tudta a választ.
– Ma nyolcszázezret nyert volna, ha bemegy a tévébe, Tóth úr, itt viszont nyolcezer-hatszáztizennégy forintot vesztett – mondta neki egyszer záráskor Emőke mosolyogva, mikor átadta neki a cechet.
Tóth urat ugyan nem szerették a Terminátorban, de megszokták, eltűrték. Hetente fürdött, nem volt tartozása, a vécékarimát is mindig felhajtotta vizelés előtt – ez éppen elég volt ahhoz, hogy Emőke a vendégek elitjéhez sorolja.
Novemberben Tóth úr kissé megváltozott. Előnyére. Nyitottabbá vált, kezdett szóba állni a kocsma törzsközönségével, igaz, kizárólag abban a kérdésben bizonyult kommunikatívnak, mi kell a rendes magyar töltött káposztába. Ezt naponta többször is megtárgyalta valakivel. Vagyis inkább parancsba adta. Először is savanyú káposzta, egyfajta vecsési, ezt csakis az egyik budai piacon lehet kapni, de nem mondja meg, hol, mert aztán mindenki odaszokik, és feltornásszák az árát. Paprika, őrölt, házi. Ezt a haverja hozza a Vajdaságból, együtt voltak katonák még az átkosban. Füstölt oldalas, persze nem a boltból vagy a hentestől, ezt is csak háztól szabad venni, neki Kaposújlakról szállítja az első sógora, akivel megmaradt a jó viszony. Kitért húsra, szalonnára, rizsre, tojásra, hagymákra, babérlevélre, borsra, sóra, tejfölre, kenyérre. A szentesi darált erősre.
December közepén még azt is elkottyintotta, hogy a második nejétől akkor cuccolt el, amikor az – Rácz Jenő sztárséfre hivatkozva – rizs helyett quinoával kívánta készíteni a tölteléket.
– Advent volt, épp mint most, hullott künn lágyan a hó, én mondtam valamit az anyjára, mire ő hozzám baszta Hervé This Molekuláris gasztronómia A-tól Z-ig című vastag alapművét, azóta rángatózik olykor az arcom bal oldala – mondta Tóth úr, és jobb szeméből könnycsepp gördült alá, tisztán látható volt, nagyon szerette ezt az asszonyt. Csak hát a quinoa…
*
Az ünnep előtt utoljára december 23-án volt nyitva a Terminátor, ilyenkor a törzsvendégek és Emőke apró ajándékokat adnak egymásnak a pultra állított kicsiny műanyag fenyő árnyékában. Emőke kishegyesi füstölt paprikát kapott Tóth úrtól, Tóth úr pedig mátrai törkölyt Emőkétől. Szépen sikerült a presszókarácsony, még Tóth úrnak is volt mindenkihez egy jó szava. Szinte megszerették, most mintha végre közéjük tartozott volna. Nem ivott sokat, és már tizenegykor ágyban volt, készült a másnapi főzésre.
Tóth úr reggel megfürdött, szépen felöltözött, kötényt öltött, majd pontban délelőtt kilenckor bemosakodott, akár műtét előtt a sebész. Természetesen már minden készen állt a konyhai teremtéshez. Levette a spájz felső polcáról nagyanyja hatalmas, piros, zománcos lekvárfőző edényét, és elkezdte a karácsonyi töltött káposztát. Főzés közben úgy érezte, most újra a régi, szinte megfiatalodott. Vágta a torzsát, gyúrta a tölteléket, pakolta a lábasba a rétegeket. Akár egy művész, szinte a testén kívül került alkotás közben. Szigorúan nem ivott egy kortyot sem, még akkor sem, mikor a káposzta már gyöngéden szuszogott az alaplángon. Mikor kész lett, levette a tűzről, órákig pihentette, és csak este hétkor gyújtott újra alá. Megterített magának a nappaliban, elénekelte a Mennyből az angyalt. Leült, szedett, tejfölt rakott, erőset darált rá, kenyeret vágott. Végül megszórta friss kaporral. Megkóstolta. Felpattant a székről, és azt ordította:
– A betyár kurva életbe, hát ilyen jól még sose sikerült!
Nem igazán értette, mitől lett a töltött káposzta minden eddiginél jobb. Vajon az oldalas miatt? Ugyanonnan van, mint tavaly. A paprika? Dettó. Akárhogy törte a fejét, nem lelt rá a titok nyitjára. Semmin nem változtatott, mégis kiugróan kiváló lett a töltött káposzta, szinte önálló entitás. Szinte élt, lelke volt.
Tóth úr négy tányérral evett a saját töltött káposztájából, és igen meg volt elégedve vele. Feltette kedvenc lemezét, Kocsis Zoltán játszotta Bach zongoraversenyeit. Néhányszor elszavalta Mikes Kelemen csodás mondatát: „Csak azért is azt mondom, hogy a szépen írt levél az elmének úgy tetszik, valamint a szemnek a kapros és téjfellel béborítatott káposzta, amely távulrul úgy tetszik, mint egy kis ezüstből való hegyecske, amelyről ha leveszik azt a lágy ezüst fedelet, alatta drága fűet lehet találni.” Boldog volt. Aztán eszébe jutottak régi karácsonyok, mikor még nem volt egyedül, amikor a szüleivel és a nagyszüleivel, amikor a fiával és az első feleségével, amikor a második nejével ünnepelt. Kiszáradt a torka. Meg a lelke. Érezte, innia kell valamit.
*
– Önök kicsodák? – kérdezte csodálkozva a töltött káposzta Tóth úr gyomrában.
– Mi három száraz fehér nagyfröccs vagyunk – mondták a juhfarkból készült nagyfröccsök, akik éppen akkor érkeztek.
– És mi járatban vannak?
– Bizony minket azért küldött le Tóth úr, hogy üdvözöljük a töltött káposztát – vágták rá a nagyfröccsök.
Fél óra múlva új vendégek érkeztek.
– Önök kicsodák? – kérdezte megint a töltött káposzta.
– Mi két stampó unikum vagyunk – válaszolták az unikumok.
– És mi járatban vannak?
– Bizony minket azért küldött le Tóth úr, hogy üdvözöljük a töltött káposztát – mondták az unikumok.
Így ment ez egész este, újabb és újabb vendégek érkeztek. Jöttek a hubertusok, a sörök, a mátrai törkölyök, megint borok, ezúttal vörösök, ráadásul még némi Mozart-likőr is (születésnapi ajándék, amit négy éve elfelejtett odaadni Tóth úr a második feleségének).
Végül így szólt a töltött káposzta:
– De kedves ez a Tóth úr, hogy ennyit üdvözöl engem. Hát felmegyek, és én is üdvözlöm őtet!
Azzal így is tett.
Hajnali kettő is elmúlt már, mikor a vécécsésze előtt térdelve, állát a karimán nyugtatva Tóth úr megkérdezte a töltött káposztát:
– Te meg mit keresel itt?
– Feljöttem, hogy üdvözöljem én is a kedves Tóth urat! Tiszteletem, Tóth úr! – mondta a töltött káposzta vidáman.
Ekkor Tóth úr elájult.
*
December 25-én délelőtt 10:21-kor Tóth úr arra ébredt, csörög a telefonja. Feje a karimán nyugodott, még mindig térdelő pozícióban volt, nemcsak az agya és a gyomra sajgott, de a nyaka is. Előkaparta nadrágja zsebéből mobilját, ülő helyzetbe küzdötte magát, nekidőlt a vécé falának. Látta a kijelzőn, a fia hívja Canberrából. Rögtön kiszámolta, ott már este lehet. Együtt a család. A fia, a felesége és a két unokája, akiket még sose látott. Pedig idén is hívták.
– Szia, papa, boldog karácsonyt – mondta Tóth Krisztián. Vagyis Chris.
– Boldogat, kisfiam – válaszolta Tóth úr, de még alig volt képes mozgatni a nyelvét. Mintha a szájüregét vattával tömték volna ki.
– Gondolom, idén is töltött káposztát főztél szentestére. Milyen lett?
Kis ideig csönd volt. Tóth úr nem igazán tudta, mit mondhatna. De valamit csak mondania kell, gondolta, mert még azt hiszi a fia, hogy nem akar vele beszélni.
– Ha jól emlékszem, olyan… izé… olyan udvarias – szólt Tóth úr. Sejtette, pár perc múlva néhány szót kell majd váltania a menyével franciául, ez minden karácsonykor így szokott lenni. A telefont vállával a füléhez szorítva elindult négykézláb az erkély felé, ahol a gyógysöröket hűtötte. A nappaliba érve megpillantotta a faliórát. Jó fejszámoló volt, gyorsan kikalkulálta, már csak 3274 perc, és újra kinyit a Terminátor.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
