Irodalmi szenzáció: Nádas Péternek posztumusz verseskötete jelenik meg

A versolvasás Nádas Péter világában nem különbözik a prózaolvasástól. Az augusztus végén meghalt szerzőnek nemcsak az esszéi és regényei, hanem „középre zárt” szövegei is a lélegzés ritmusát követik, és egyaránt érzékiek. Az pedig kétségkívül a lélegzés és az olvasás ünnepe, hogy Nádas Péternek a korábban beharangozott esszéje mellett megjelenik az első és egyetlen verseskötete. A szövegekben a szabadság, a hiány, a katasztrófa és a szabad akarat kulcsfogalmai kerülnek elő, a hazai lírai hagyományban mégis szokatlannak és frissnek hatnak ezek a versek a kötetet gondozó Okapi Press alapító-tulajdonosa, Simon Márton költő szerint. Vele és a Nádas-életművet kívül-belül jól ismerő Bazsányi Sándor irodalomtörténésszel beszélgettünk Nádas Péter versolvasással kapcsolatos írásairól, a költészet felé vezető úton fontos mérföldköveket jelentő fordításokról és az irodalmi szenzációnak ígérkező, megjelenés előtt álló Középre zárva című posztumusz Nádas Péter-verseskötetről.

Minden ünnepélyességtől mentes meghívás

„[A] verset / szóból veszik / van lélegzete” – írta Nádas Péter aJoachim Sartoriusnak címzett, „középre zárt” szövegében. Az Achimének soraiban Nádas arról is vall, hogy mit jelent számára a versolvasás:

„érzelmi életem legjava
alkalmazott anyagként benneragadt
a verssorokban
a szavak felületén minden tolakvás nélkül
megtapadtak az árulkodó jelek
miért olvasok én idegen verseket
mi másért
minden ünnepélyességtől mentes meghívás
amit nem tud nem elfogadni az ember
nekem ilyenek e versek”.

Olyan egyébként az egész szöveg, mintha Nádas verssé írná a versről való gondolkodást. Olvasás közben azon kapjuk magunkat, hogy finoman lebegni kezd az esszészöveg, és a líra irányába gravitál. „A Nádas-mondatok számomra a létezés olyan erejével vannak átitatva, hogy elmosódik, észrevétlenné válik az úgynevezett tények és a képzelet közötti határvonal” –fogalmazta meg Forgách András. És a Nádas Péterről monográfiát író Bazsányi Sándor szerint Nádas kapcsán a műfaji határhúzás is zsákutcába vezet. Bazsányit arról kérdeztük, milyen szöveghelyeket ismer, ahol a fentin kívül Nádas a versolvasásról gondolkozik.

„Írt költőtársakról, Petritől Nádasdy Ádámon át Röhrig Gézáig. És hát a Hol fellelhető című versszerűsége is Illyés híres zsarnokságversének a parafrázisa (nem csoda hát, hogy első megjelenésekor, a nyolcvanéves Vajda Mihályt köszöntő »pszeudo-szótárban« éppen a »szabadság« szó alá lett rendelve). De most az Emlékiratok könyvéből emelném ki azt a részt, ahol a névtelen magyar emlékiratíró német ajkú és francia érzületű szerelmének, Melchiornak a verseiről beszél, tulajdonképpen a lelkéről, Melchioréról is, és a sajátjáról is. És akkor ugye itt van Nádas Péter lelke is. Kicsit tágabban válaszolva: a versolvasás Nádas világában nem különbözik a prózaolvasástól, mindkettő esetében elsősorban lélegzésről (ami persze lehet zihálás is), a lélegzés ritmusáról és érzékiségéről beszélhetünk. Mint ahogyan a másik oldalon, az íróén is ez a helyzet. És akkor már ne nyeljem le a nyílegyenes következtetést: a Nádas-féle lélegzetirodalom esetében teljességgel mindegy, hogy minek nevezzük az adott szöveget, prózának vagy versnek, epikának vagy lírának, ennek vagy annak, emennek vagy amannak… Költőileg kérdezve: minek nevezzelek? Prózailag válaszolva: mindegy, minek, bárminek.”

A borítótervet már nem tudták neki elküldeni

Az, hogy Nádas Péter költeményeket is ír – ő maga többnyire így nevezte ezeket az alkotásokat –, viszonylag köztudott tény volt azok körében, akik nyomon követik a kortárs magyar irodalom fejleményeit, mutatott rá Simon Márton költő, az Okapi Press alapítója. Nádas ugyanis időről időre publikált egy-egy ilyen szöveget a Jelenkor folyóiratban, a Hévízben, az Élet és Irodalomban, az esszéi közé kötetbe is felvett belőlük, az egyik a 2023-ban megjelent Szépírás mint hivatás című könyvébe is bekerült. Önálló kötet azonban eddig nem készült belőlük.

Simon 2019-ben ismerkedett meg Nádassal személyesen, akkori közös kiadójuk, a Jelenkor szerzővacsoráján. Azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal rendszeresen leveleztek, magánügyekben és szakmai dolgokról vegyesen. „A születésnapja után váltottunk néhány levelet tavaly október végén, ott vetettem fel neki, hogy ha megfordulna a fejében egy verseskötet kiadása az ide vágó szövegeiből, mi az Okapi Pressnél boldogan megjelentetjük. Ehhez hozzátartozik, hogy nem sokkal előtte otthagyta a Jelenkort, amihez pedig legendásan ragaszkodott évtizedeken keresztül, a felvetésem tehát nem nélkülözött minden aktualitást. Persze tény, hogy ha egy ilyen zsebkiadó, mint a miénk, felajánlja a »megjelenést« egy nyolcvanas éveiben járó, szó szerint világhírű, korszakos jelentőségű szerzőnek, az joggal érthető szimpla szemtelenségként is, de a helyzet nyilvánvaló iróniája mellett én ezt a felvetést teljesen komolyan gondoltam. Ismerve ennek az anyagnak egy jelentős szeletét, egy kimondottan erős, fontos új Nádas-kötet lehetőségét lehetett sejteni. Azon azért még én is meglepődtem, hogy azonnal azt a választ kaptam tőle, rendben, csináljuk meg a verseskötetét az Okapi Press-szel” – tekintett vissza Simon a Középre zárva keletkezésének körülményeire.

Nádas és Simon végül 2026-os megjelenésben maradtak, amit tavasszal úgy pontosítottak, hogy idén őszre készüljön el a kötet. Az író már nyár elején dolgozni kezdett az összeállításon, a kiadóvezető július 2-án kapta meg a szerkesztésre kész kéziratot, amelynek Nádas kérésére Orosz Anett lett a szerkesztője.

Mint Orosz Anett felidézte: a Középre zárva szerkesztése apropóján kevés levelet váltottak Nádas Péterrel, de rengeteget beszélgettek a kötet egészéről, az egyes szövegekről, azok keletkezéséről. „Persze van egy dokumentum, melyben javítások, javaslatok, megjegyzések, felvetések és az ő azokra adott válaszai sorakoznak a margón, de a szerkesztett szöveg nyitott kérdéseit is telefonon beszéltük át. Ami órákig tartott, mert folyton folyvást elkalandoztunk. Ezután Péter még újraolvasta a letisztázott, tördelésre szánt változatot, pontosabban, ahogy az Emlékiratok könyvét is németre fordító Hildegard Groschéval kialakított fordulatot használva mondta mindig, a vorläufig endgültige Fassungot (az egyelőre végleges változatot), és augusztus 23-án emailben – melynek tárgya az volt: Középre zárva/Gyorshír – kért még egy változtatást; elhagytunk egy korábban mindkettőnk által, igaz, más-más okokból vitatott szót” – mondta a szerkesztő a Telexnek.

Simon Márton szerint a Nádasra jellemző legendás precizitás a munkafolyamat egészét áthatotta, és az író a könyvtárggyal kapcsolatban is rendkívül körültekintő volt. „Hetekkel korábban kiválasztotta Ajkai Dávid nagyszerű portréját. A fülszövegről szintén döntött, rám bízta. Egyeztettük az életrajzot. Minden összeállt. A borítóterv aznap délelőtt lett kész, amikor már nem tudtuk neki elküldeni.”

Szabadság, fény, földigiliszták és némi bizonytalanság

Simon Mártontól megtudtuk, hogy két nagyobb időszakban készültek a Középre zárva című kötetbe került szövegek. A legelső 2005-ből származik, a legfrissebb idei. A 2020-as évek elejéről származik talán az anyag egyharmada, a 2010-es évek első feléből a kétharmada. „Tizenkettővel indultunk, de egyet a szerzővel egyetértésben elhagytunk végül. Viszont ez így is 98 500 leütés 150 oldalra betördelve, ráadásul a szokásos könyveinknél eggyel nagyobb formátumban, hogy ne legyen tele sortörésekkel – ez Nádas külön kérése volt.”

Simon szerint a témákat tekintve a Középre zárva hasonlóan működik, mint Nádas esszékötetei. Ismerős kulcsszavak kerülnek elő benne: szabadság, hiány, szabad akarat, katasztrófa, fordítás, nyelv, fény, földigiliszták, Polcz Alaine és Esterházy Péter, Herta Müller és Oskar Pastior, Széchenyi István és Petőfi Sándor, vörösiszap és felelősség. „Van a kötetnek egy határozott íve is, ahogyan egészen döbbenetes kanyarokkal eljut A-ból B-be, és ezt követni külön felemelő. Én viszont egészen biztosan a Hol fellelhető című nagyverset emelném ki belőle, mert az még a roppant erős mezőnyön belül is kiragyog: fontos szöveg, fontos vers, a kötet csúcsa. Óriási élmény volt először olvasni.”

Simon Márton azt mondta, nem szoktunk Magyarországon ilyen verseket írni, és olvasni is ritkán. „Mivel Nádas életművébe nagyon is passzolnak ezek a szövegek, a hangja, hangvétele, mondatkezelése jellegzetes és jól felismerhető bennük, viszont a magyar lírai hagyományhoz, vagy mondjuk úgy, ahhoz, ahogyan a versekről itthon gondolkodunk, sokszor csak érintőlegesen, sőt alig-alig kapcsolódnak, ezért nagyon frissnek és szokatlannak hatnak. Esszéisztikus és személyes, sokszor a legjobb értelemben véve csapongó, nyelvileg is borzasztóan izgalmas szövegek, amik mögött egy párját ritkító szellem dolgozik. És érződik rajta – én érezni véltem rajta – azt a bizonytalanságot is, ami ezzel a »megszokotton« kívüli helyzettel jár, hogy ő most verset ír, vagyis költeményt, vagyis valamit, ami nem próza, és ebben a szokatlan helyzetben nemhogy nem fél, de lubickol. Borzasztóan élvezetes olvasmány, van benne valami mélységesen felszabadult, nyugodt, sőt megkockáztatom, humoros.”

József Attilától Kaváfiszig, Borbély Szilárdtól Pessoáig

Az Évkönyvben Nádas azt írja: „József Attila szabad ötleteinek jegyzékénél magasabb rendű költészetet nem ismerek”. Bazsányi Sándort arról is megkérdeztük, melyek voltak emellett Nádas számára a költészetben a legfontosabb igazodási pontok a nagyvilágban és idehaza. „Fiatalabb éveiben nagy hatással volt rá – mint nemzedékének megannyi tagjára – Konsztandínosz Kaváfisz költészete. Nem csoda, hogy emlegeti őt a Sartoriusnak címzett művében, hivatkozva egy harmadik költőre is: »ez a költészet első pillantásra / csodálatra méltó részvétlenségével hat / csaknem személytelen / – ezt a mondatot Kaváfiszról írja Marguerite Yournecar / nem én írom Sartoriusról / az igen hasonló arányok miatt idézem«. És hadd kölcsönözzem mostNádasdy Ádámtól a találó fordulatot arra, hogy vajon mit jelenthetett a klasszicitás és az érzékenység Kaváfisz-féle lírai elegye Nádasnak: Verejték van a szobrokon. Ráadásul a görög költő kötetét éppen a mesterének tekintett Mészöly Miklós adta a kezébe. A baráti gesztust ő Fernando Pessoával viszonozta. A különböző nevek és személyiségek áttételeivel megnyilvánuló portugál lírikus minden bizonnyal sokat jelentett a maga epikai mezején a »paroxizmusig fejlesztett énességgel« küszködő, az »éntelenítés« különböző változataival kísérletező, ám a vallomásosság igényét és az érzékiség erejét mindig érvényesítő Nádas számára. És hadd emlékeztessek még arra is, mennyire kitörő lelkesedéssel fogadta annak idején az érzéki lélegzetpróza mestere a Nappali Ház szerkesztősége által elutasított Borbély Szilárd Hosszú nap el című, zihálásában is áradó lélegzetversét…”

„Nincs itt semmiféle költő”

A már idézett Joachim Sartoriustól Nádas Péter nagyjából másfél kötetet magyarra fordított. A Mondom kinek című 1998-ban, a JAK és a Jelenkor gondozásában megjelent gyűjtemény darabjait Szijj Ferenccel együtt magyarította, az Egykor voltak pedig, amelynek a szövegeit is ő válogatta, 2011-ben, a Jelenkornál jelent meg. (Utóbbiból aLiterán olvasható néhány darab.) Az Egykor voltak bemutatója után aKönyv7 rákérdezett, hogy miért éppen e versek hatására ébredt fel Nádasban a költő. Nádas elegáns és frappáns választ adott. Azt mondta, „nincs itt semmiféle költő”. Arról van mindössze szó, hogy szellemileg izgatták a szövegek, nem pedig versfordításként. Egyszerűen elkezdett neki beszélni az idegen nyelvű vers – magyarul.

Ha a már idézett Achimének versbeszélőjének hihetünk, mindez Berlinből Lipcsébe menet, a vonaton kezdődhetett. Kíváncsiak voltunk rá, lehettek-e vajon ezek a fordítások Nádas számára mégiscsak ajánlatok a versírás felé. Bazsányi szerint: „Bizonnyal. És ez a verskór ragadós. Hiszen Esterházy Péter is egy ilyen »középre zárva« szöveggel köszöntötte a hetvenéves Nádast azEnigma folyóirat 70. számában. Meg azzal, hogy a szerkesztő Markója Csilla kérdésére lefordítottaJoachim Sartorius Alexandriai katalógus című, Nádas Pétert köszöntő költeményét az akkor éppen hetvenéves Sartorius-fordítónak. A Sartorius-fordítást megelőző Nádas-köszöntőjében Esterházy ezt a formát »Nádas-formának« nevezi, hozzátéve: »bár nevezhetném Ransmayr-formának is, / és a Fuharosok is valami ilyesmi.« Egyébként az első »középre zárva« írás, vagyis a Sartoriusnak ajánlott Achimének után öt évvel, 2010-ben szintúgy egy ilyen formájú, Esni kezdett című szöveggel köszöntötte Nádas a hatvanéves Esterházyt. Szórakoztak ezek szépen egymással, a ma már halott barátok.”

Fontos momentum, igazi esemény

Mit kínálhat a Középre zárva annak, aki ismeri Nádas Pétert, és mit adhat annak, aki nem? Simon Márton úgy véli: egy olyan volumenű és jelentőségű prózai életmű mellett, mint amilyen Nádasé, bármilyen briliáns lírai kitérő legfeljebb alfejezet tud lenni, alfejezetként viszont ez a kötet teljes értékű, önálló világot alkot. „Nemcsak az életmű színvonalához méltó darab, de valami lényeges plusz, egy fontos momentum azon belül.”

És hogy mit hozhat a Nádas-életműbe ez a posztumusz kötet? Bazsányi Sándor erre Simon Mártonnal egybehangzóan válaszolt: „Szerintem – a nagyszabású epikai életmű szempontjából – nem sok mindent. Hiszen már korábban is találkozhattunk a szövegek többségével összeszerkesztve. Viszont nagyon jó, hogy éppen annál a kiadónál, a NER-kényszer hatására gerillakörülmények között született Okapi Pressnél lát napvilágot, ahol Tandori első kötetének ősformája, a mindezidáig kéziratosan létező Egyetlen is megjelent. És ez igazi esemény: Nádas egyetlen verseskötete Tandori Egyetlen című verseskötetének szomszédságában. Ahogyan Tandori mondaná: evidenciatörténet. Vagy ahogyan Nádas írja legutolsó életében megjelent könyve legvégén: »Ha még van kézirat. Van nyomtatás.«”

Apropó, Tandori. A Saját halálban a másikom szót Nádas tőle kölcsönözte asaját bevallása szerint. A költőtől tehát. Mi pedig most, a halála után megismerhetjük a prózaíró Nádas után a költőt, vagyis a másikát.

A Középre zárva című kötetet október 10-én a Kastner Kommunityben mutatják be az Okapi Press kiadó 2. születésnapján.