A legfiatalabb amerikai volt a halálsoron, most múzeumi kiállítása nyílt
Gary Tyler mindössze tizenhat éves volt, amikor gyilkosság vádjával először halálra, majd életfogytig tartó börtönre ítélték. A vád szerint egy iskolabuszból kihajolva fejbe lőtt egy tizenhárom éves fehér diákot, és azzal a golyóval megsebesített egy másikat is, miután iskolájában egymásnak estek a fekete és fehér diákok, azért, mert kötelezővé tették azt, hogy ne legyen semmiféle szegregáció. A bírósági eljárás minden beszámoló szerint olyan volt, mintha egy filmben szeretnék bemutatni, hogyan lehet az amerikai igazságszolgáltatást befolyásolni – Tylert a rendőrség erőszakosan vallatta, a városban megjelent fenyegetőleg a Ku-Klux-Klan, az ítéletet egy kizárólag fehérekből álló esküdtszék hozta meg, az egyik koronatanú pedig a per után visszavonta a vallomását, mondván, hogy a hatóságok kényszerítették arra, hogy ne a saját emlékeit mondja el.
Louisiana államban akkoriban a gyilkosság miatt mindenféle mérlegelés nélkül automatikusan halálbüntetés járt, ezért Tyler rögtön a halálsorra került, ahol a kivégzését várta. Az amerikai legfelsőbb bíróság azonban a kötelező halálbüntetést alkotmányellenesnek mondta ki, ezért az ítéletet módosították: életfogytiglani börtönbüntetés, amit húsz év után vizsgálhatnak először felül. Tyler abba a börtönbe került, amit Angolának hívnak. Nem a dél-afrikai ország miatt, hanem azért, mert ez volt a neve annak az ültetvénynek, aminek a helyén található a dél Alcatrazának is hívott hely. Louisiana államban a legmagasabb az elítéltek aránya a lakossághoz képest – írja az NPR.
Tylert háromszor terjesztették fel kegyelemre, de háromszor leszavazták. A 2010-es években megint a legfelsőbb bíróság döntése kellett ahhoz, hogy megváltozzon az ítélete, ekkor a fiatalkorúak életfogytiglani börtönbüntetését felülvizsgálták és alkotmányellenesnek minősítették. Tyler nem sokkal később belement abba, hogy módosítsák az eredeti vádat, gyilkosság helyett emberölésre. A bíró az újratárgyaláson 21 éves börtönbüntetést szabott ki neki. Gary Tyler akkor már 41 éve volt rács mögött.
Gary Tyler története megihletett többeket is, Gil-Scott Heront és a Chumbawambát is, maga Tyler egy könyvben megírta az eddigi élete történetét is, Stitching Freedom (kb. Varrni a szabadságot) címmel, a Simon & Schuster kiadónál. Teljesen jogosan merül fel a kérdés, hogy miért ez a címe, de a válasz arra is jó lesz, hogy ennek a cikknek a címét is indokolja. De először régebbről kell kezdeni. Az Angolában Tyler a nyolcvanas évek végén tagja lett egy olyan csapatnak, amely életvégi segítséget – és többek között koporsókat – nyújtott olyan raboknak, akik már nem tudtak élve kijutni onnan. A hospice-program annyira sikeres lett, és akkora figyelmet kapott – itt van például róla egy későbbi, elég kemény fotósorozat 2007-ből –, hogy lehetőségük nyílt fejlődni, saját épületet felhúzni a börtönben, és közben adományokat is gyűjteni.
Először jégkását árultak a börtönlátogatóknak, aztán a jégkása után valami tartalmasabbat találtak ki: készítsenek úgynevezett quilteket. A Magyarországon leginkább patchwork néven ismert, amerikai tárgykultúrában gyakran jótékonysági célból is készített takarókat árulták volna az Angolában évente kétszer rendezett rodeón is.
Ez nem kódnév, tényleg tartottak évente kétszer rodeót a börtön falai között, amiről Tyler egész borzasztó részleteket is ír a könyvében: olyan, egészen Squid Game-szerű játékokat is látott, hogy egy csapat asztalnál ülő rabra ráengedtek egy megvadult bikát, és aki legtovább ülve maradt, pénzjutalmat kapott. Egy másik játékban a bika homlokára cetlit tűztek, aki le tudta szedni, az ötszáz dollárt nyert. Ha senki sem tudta, akkor a jutalom felment ezer dollárra.
Tyler egyrészt élni akart, másrészt pedig a quiltek népszerűek lettek. Pedig először ódzkodott attól, hogy besegítsen a szövésbe és varrásba, nem tartotta férfias munkának saját bevallása szerint, de végül az nyugtatta meg, hogy visszaemlékezett a hasonló takarókat varró nagyanyjára, és úgy érezte, hogy ezzel egy családi tradíciót visz tovább, a hímzésekkel pedig saját mintákat is bele tudott vinni az anyagba. Egy takarót 30 és 100 dollár között tudtak eladni, és amikor egy helyi versenyre beneveztek, a versenytársak annyira ledöbbentek, hogy az angolai rabok varrnak, hogy adtak nekik egy rakat felszerelést, amit használhatnak.
Tyler megszerette a takarók készítését, a könyvében arról ír, hogy főleg az segített, amikor meglátta, hogy a hospice betegek hozzátartozóinak mennyit jelentenek. Ugyanis ez egy olyan személyes tárgy volt, amit az elhunytak családtagjai megkaphattak a börtöntől.
Szabadulása után Tyler elkezdett olyan szőtteseket is készíteni, amiken a saját élete jelenik meg. Az egyik munkája egy olyan fotóból indult ki, amelyet róla készítettek a letartóztatása után egy hónappal, egy másikon ő látható szintén tiniként, bilincsekkel a kezén, egy harmadik egy korabeli tévériportot vett alapul, amiben az ítéletét közvetítették. A feljebb linkelt fotósorozatnak köszönhetően Tylert szélesebb körben is megismerték, a szabadulása után alapítvány és közösségi kampány segítette a karrierjét. Az első önálló kiállítását 2023-ban, Detroitban tartotta meg, 2024-ben pedig megkapta a Frieze Los Angeles Impact Prize nevű díjat, amit olyan művészek kapnak, akik nagy hatással voltak a társadalomra.
Az első múzeumi kiállítására viszont mostanáig kellett várni, a michigani Grand Rapids Art Museumban januárig meg lehet nézni az Újjászületés című tárlatát.
