Ilyen filmet egészen biztosan nem látott még. Mi egyszer levetítjük
Miután januárban elhoztuk a My Undesirable Friends című, monstre dokumentumfilmet egy egyszeri, exkluzív vetítésre a Corvin Moziba, idén ősszel ismét egy olyan filmet fogunk bemutatni a Telex Filmklub keretében, ami sem eddig, sem ezután nem lesz megtekinthető magyar mozikban.
És ahogy januárban az orosz újságírókról szóló dokumentumfilm, ez is egy különleges alkotás lesz: a Dry Leaf című (eredeti nyelven: ხმელი ფოთოლი) grúz filmről van szó, ami tavaly debütált a locarnói filmfesztiválon, és azóta gyűjti a különböző kritikai és fesztiválos elismeréseket.
A Dry Leaf története egyszerű: a Lisa nevű sportújságíró egy nap nyom nélkül eltűnik, miután vidéki focipályákról készített riportot. Édesapja, a tesitanár Irakli a nyomába ered a lánya barátjával, Levanival, hátha rábukkannak valahol a grúz vidéken. Aki ennyi alapján egy feszes posztszovjet thrillert vár, az csalódni fog, a Dry Leaf ugyanis annak pont az ellentétje: egy három óra hosszú, ráérős, mágikus realizmussal kacérkodó, abszolút a saját szabályai szerint működő road movie.
Amit egy 2008-as Sony Ericsson telefonnal forgattak. Nem viccelek, és én is tudom, hogy ez olyan, mintha egy művészfilmes bingó legviccesebb elemét hirtelen ki lehetne húzni, de ez az igazság. A rendező Alexandre Koberidze a teljes filmet egy majdnem húsz éves telefonnal forgatta le, egészen pontosan egy Sony Ericsson W595-tel, amitől az eredmény egy óriási pixelekkel operáló, agyat és szemet egyszerre próbára tevő, semmihez sem hasonlító látvány, ami a Corvin mozi nagytermében tényleg egyedi élmény. Koberidze nem először nyúlt ehhez a telefonhoz, legelső filmje, a 2017-es Let the Summer Never Come Again szintén ilyen megoldással készült, de az még nem kapott akkora figyelmet, mint a Dry Leaf.
Hogy miért érdekes mindez? Mert akármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy egy film érdekessége a témaválasztásában, a sztorijában, a színészekben rejlik, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a film nemcsak egy történetet elmesélő, hanem egy azt vizuálisan bemutató művészet. A fősodorbeli európai filmkészítés pedig hajlamos néha ugyanolyan eszközökkel működni, ugyanolyan megoldásokat használni, ugyanúgy hatni ránk. A Dry Leaf ha nem is teljesen új, de radikálisan szokatlan, teljesen más megközelítést kíván meg tőlünk. Egy tájat látunk, vagy egy ember arcát? Az ott egy állat vagy egy ember? Abba már bele sem megyek, hogy Koberidze szándékosan szórakozik is a nézővel: bizonyos szereplők ugyanis minden magyarázat nélkül egyszerűen láthatatlanok.
Még így is van benne egy erős lírai hangulat. A nyárvégi lődörgés a grúz vidéken, az andalító aláfestő zene, a húsz évvel ezelőtti világot megidéző digitális képek mind valami különleges, melankolikus hangulatot teremtenek, aminek minden egymást követő jelenete egy apró meglepetés lehet. Nem hiába nevezte el Koberidze a filmet a brazil focista, Didi legendás rúgásfajtájáról: a hulló levélről senki sem tudja megmondani, pontosan hova fog érkezni a földre. Nem hiába írta róla a Screen Daily kritikusa, hogy nemcsak esztétikai, hanem spirituális szépség is van benne.
A film előzetese:
A filmet szeptember 17-én, csütörtökön vetítjük 19 órai kezdettel a budapesti Corvin Moziban. Fontos: a filmet eredeti nyelven, angol felirattal fogjuk vetíteni, tehát nem készült hozzá magyar fordítás. A hossza 186 perc, szünet nélkül, a vetítés után a többi filmklubokkal ellentétben most nem lesz beszélgetés. Jegyeket itt lehet rá venni. A Facebook-esemény itt található.
Jelenlegi információk szerint nem kerül Magyarországon mozikba, nincsen tervben olyan fesztivál, amin vetíteni fogják. Ez a szeptemberi az egyetlen lehetőség, hogy látni lehessen itthon moziban.
