Enyedi Ildikó: Egy olyan hatalom mércéjét nem akarom komolyan venni, amit nem becsülök

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró volt Veiszer Alinda vendége az Ördögkatlan Fesztiválon szervezett beszélgetésen.

A rendező, akinek Testről és lélekről című filmje elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, és Oscar-díjra is jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, azzal kezdte a beszélgetést, hogy kamaszkorától kezdve lenyűgözte az élet.

Amikor felvették a főiskolára, Fábry Zoltán osztályába került. Az egyik első feladatuk egy élménynovella megírása volt, amit nagyon komolyan vett. Elment az akkor még létező Zöldfa kávézóba, leült, figyelt, és egész délután jegyzetelt. Különböző asztaloknál különböző drámák zajlottak, ő pedig rögzítette mindazt, ami körülötte történt.

Abban az időben az, ha egy fiatal lány egyedül beült egy kávézóba, már önmagában is valamiféle provokációnak számított. Ezért mindig kitett maga elé egy könyvet, hogy látszódjon: olvas, van oka ott ülni. A feladatot boldogan adta be Fábrynak, úgy érezte, gazdag és izgalmas anyagot gyűjtött össze. Fábry azonban azt gondolta, hogy kigúnyolta a feladatot, mert Enyedi semmilyen intim titkot nem árult el magáról.

Enyedi nemrég megtalálta ezeket a régi jegyzeteket. Most pedig végre elkezdett dolgozni egy terven, amelyet évek óta kerülget, és ami szorosan összefügg ezzel a régi történettel.

Veiszer arról kérdezte Enyedit, volt-e olyan időszak az életében, amikor nem volt minden gondolata mögött mély filozófia, amikor a dolgok csak önmagukban foglalkoztatták. A rendező visszakérdezett: amikor valaki nincs rákényszerítve arra, hogy a csekkbefizetéssel foglalkozzon,

nem ez a filozofikus lét az alapállapot?

A műsorvezető kételkedett abban, hogy ez mindenkire igaz lenne, a kérdésről még a közönséget is megszavaztatták, döntetlen lett az állás.

Veiszer Enyedi nyitottságának titkát firtatta. Ekkor a rendező Nádasdy Ádám Modern Talking sorozatát hozta fel példának arra, hogyan lehet olyan témák iránt is felkelteni valaki érdeklődését, amelyet alapból nem talál túl izgalmasnak. Enyedi azt mondta, nem érdekelte kifejezetten a nyelvtudomány, de Nádasdy Magyar Narancsban megjelent sorozata végtelenül érdekessé tette számára. Úgy fogalmazott, hogy amikor Nádasdy szavait olvassa, egy szabad ember szavait olvassa, és ilyenkor nem érzi magát bezárva egy fullasztó, legtöbbször politikai, félelemmel folytatott párbeszédbe.

„Amikor egy szabad ember szavait olvasom, akkor látom, hogy bármi lehet végtelenül izgalmas, és kapcsolatban van mindennel, ami az életünk. És akkor engem is megajándékoz ezzel a szabadsággal. És jól érzem magam, és megbecsülve érzem magam, és azt érzem, hogy így érdemes élni.”

Arra a kérdésre, hogy érezte-e magát valaha nem szabadnak, azt válaszolta, hogy folyamatosan. Szerinte mindannyiunknak rengeteget kell tennünk azért, hogy a szabadságunkat megteremtsük. Ez jelentheti akár azt is, hogy lemondunk dolgokról, vagy nagyon határozottan meghúzzuk a határainkat.

Óvodáskorából is vannak emlékei a szabadságról. Amikor a műsorvezető arról kérdezte, hogy mégis hogy lehet óvodásként ilyen emléke, esetleg meglógott-e, Enyedi azt válaszolta, hogy nem, mert az lázadás lett volna. A lázadás pedig mindig arról szól, ami vagy aki ellen lázad az ember, számára az egy kicsit szűk dolog.

Felmerült az is, hogyan jelent meg ez a szabadságigény a nyolcvanas években, amikor volt mi ellen lázadni. Enyedi szerint ha az ember egy szűk társadalomban él, és ilyen volt a nyolcvanas évek és az elmúlt „tararam is” (itt vélhetőleg az elmúlt időszakra gondol), akkor ha valaki egyszerűen csak önazonosan cselekszik, előbb-utóbb úgy fog tűnni, mintha lázadna. Ő azok közé tartozik, akik így próbálnak működni. Azt csinálja, ami neki jólesik, akkor is, ha gond van belőle, és akkor is, ha nincs. „Egy olyan hatalom mércéjét nem akarom komolyan venni, amit nem becsülök” – mondta.

Enyedi elmondta, hogy emellett hihetetlenül tiszteli azokat, akik vettek egy mély levegőt, és éveket áldoztak az életükből arra, hogy azt, ami nyilvánvaló, artikuláltan nyilvánvalóbbá tegyék annyira, hogy legyen változás.

Április 12-én Enyedi Hongkongban volt, és az elsők között szavazott. Vicces és érzelmes volt számára az élmény, jólesett neki maga a rítus, hogy leadhatta a szavazatát, aztán pedig nézni, ahogy jöttek az eredmények, majd „azt a csodálatos éjszakát”.

Veiszer arról kérdezte, hogy miért van sok filmjében fontos szerepe a véletlennek. Enyedi szerint a véletlen „egy nagyon erős megnyilvánulási lehetősége annak, ami te vagy”. Máig emlékszik például arra a pillanatra, amikor a Vörösmarty téren, egy cukrászda teraszán meglátta profilból a mostani férjét. Nem tudja, miért, de megdobbant a szíve. „Te teremted a véletlent” – mondta. Nem hisz felsőbb hatalmakban és az eleve elrendelésben.

Visszatérő elem az is a filmjeiben, hogy az emberek elbeszélnek egymás mellett, vetette fel a műsorvezető. A rendező szerint ez arra utal, hogy közelebb vagyunk egymáshoz, mint amit a társas viszonyainkban átélünk. Szerinte különösen szegényesek a szociális készségeink, mert arra tanítanak minket, hogy magunkkal kell foglalkoznunk.

A beszélgetésben szóba került a nők helyzete is. Veiszer azt mondta, feminista alkotónak tartja Enyedi Ildikót, majd visszakérdezett, hogy Enyedi Ildikó is annak tartja-e magát. Enyedi egy fiatal írónőt idézett, aki maga is az anyukáját idézte: „A feminizmus az a radikális elmélet, miszerint a nő is ember.”

A műsorvezető azonban nem hagyta ennyiben a kérdést, és tovább boncolgatva a témát megkérdezte, a rendező érezte-e hátrányban magát valaha nőként. „Ezt ugorjuk” – válaszolta Enyedi. Hozzátette, hogy nem kellemetlen számára a téma, csak A feleségem történetét azért volt fontos megcsinálnia, mert nagyon jólesett egy tradicionális férfit figyelni, és nézni azt a küszködést, ahogy őszintén próbálja megérteni a világot, és hogy ez mennyire nehezen megy neki, mennyire akadályozza a világkép, amelyben felnőtt.

Enyedi hozzátette, hogy mindig irigyelte a férfiaktól, hogy övék a lovagiasság eszménye. „Ha egy nő lovagias, akkor úgy tűnik, mintha mulya lenne. Tulajdonképpen egy hatalmi pozícióból tudsz lovagias és nagyvonalú lenni, és ez egy nagyon jó érzés. Az egész film egy kedves, nagyvonalú gesztus a tradicionális férfiak felé.”

A beszélgetésben szóba került még a mesterséges intelligencia, a gender studies megszüntetése a magyar egyetemeken, a szociális szorongás, a tánc és a Terminátor 2. is.

Veiszer Alinda beszélgetését havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.