Visszakerül Donald Trump neve a washingtoni Kennedy Center épületére

„John F. Kennedy Központ az Előadóművészetekért Helyreállítva és Felújítva Donald J. Trump Elnök Által”. Hamarosan ez a kicsit sem rövid felirat lesz olvasható angolul a nagy múltú washingtoni Kennedy Center épületének homlokzatán, írja az MTI.
Miután Donald Trump feltöltötte a Kennedy Center igazgatóságát hozzá lojális emberekkel, a testület 2025-ben úgy döntött, hogy megváltoztatják a központi költségvetési forrásokból fenntartott kulturális intézmény hivatalos elnevezését, és azt kiegészítik az amerikai elnök nevével. A Trump-Kennedy Center név sokaknak nem tetszett, több neves művész is visszamondta a fellépését. Christopher Cooper szövetségi bíró aztán májusban azt az ítéletet hozta, hogy az átnevezésről szóló tavalyi határozat törvénytelen volt és elrendelte Trump nevének eltávolítását a homlokzatról, valamint felfüggesztette a kulturális intézmény felújítás alatti teljes bezárását is. A feliratot júniusban le is szedték.
Most azonban úgy tűnik, mégis visszakerülhet az amerikai elnök neve az épület homlokzatára. A bíró döntését úgy kerülte meg az igazgatótanács, hogy az épület előtti nagy teret keresztelik el Trumpról. A „Donald J. Trump és John F. Kennedy Előadóművészeti Központ” helyett „John F. Kennedy Központ az Előadóművészetekért Helyreállítva és Felújítva Donald J. Trump Elnök Által” feliratot fognak kihelyezni a homlokzatra.
Arról is döntöttek, hogy a bíróság döntése ellenére két évre bezárják az intézményt a felújítás alatt, de korlátozott programokkal továbbra is működni fognak a főépület melletti kisebb létesítményben.