Hogyan váljunk el háború alatt?
Ritkán van az, hogy egy film címe annyira jól működik, hogy rögtön mehet a róla szóló cikk címébe is, de a litván Andrius Blaževičius fején találta a szöget, mert pont erről szól, és összefoglalni sem lehet jobban.
Vytas egy alkotói válságban lévő filmkészítő. Felesége, Marija egy jól fizető, de orosz tulajdonban lévő tartalomgyártó (lásd: TheSoul) egyik vezetője. Tökéletes, hatalmas lakásban laknak, nincs gondjuk semmire, az egyetlen, általános iskolás lányuk bírja mindkettőjüket. De Marija bejelenti, hogy unja a férjét. Rosszul érzi magát. Minden értelmetlen. Válni akar.
Mire kitalálnák, hogyan tovább, következő nap arra ébrednek, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, ami sem balti-tengeri országként, sem Belarusz szomszédjaként nem egy életbiztosítás. De Vytas és Marija döntöttek: szétköltöznek, a férfi a nyugdíjas szüleihez, ahol még az orosz propaganda dörmög a tévében, a nő pedig otthon marad, de jóemberkedésből befogad magához pár ukrajnai menekültet is. A lányuk pedig az iskolában egyre nagyobb galibákba keveredik.
Nehéz eldönteni, hogy a How to Divorce During the War (eredeti címe litvánul: Skyrybos karo metu, azaz Válás háború alatt) mennyire akar a felső középosztály szatírája lenni a saját töketlenségéről, vagy mennyire akarja azt bemutatni, hogyan zilál szét mindent az, hogy a régióban az egyik ország lerohanta a másikat. Néha mintha a mérleg két tányérjába tenné a válást és az inváziót, aztán elvárná, hogy a vízszintben legyen a kettő.
Nehéz attól a gondolattól is szabadulni, hogy hiába vesz váratlan kanyarokat a férfi főszereplő sorsa, mintha a nő lenne egyértelműen az, aki a válást önös okokból szeretné, de dolgozni a megoldáson nem lenne hajlandó. Most úgy érzem, mintha újra nekifutnánk a 2019-es Házassági történet körüli vitának, hogy ki is a hibás valójában, úgyhogy abba is hagyom: sem Vytas, sem Marija nem tökéletes.
Attól viszont még nehezebb szabadulni, hogy Litvánia hozzáállása a háborús helyzethez nagyon hasonló árnyékokat vetett, mint Magyarországé. A szovjet közös múlt miatt van, aki beszéli az oroszt, és az orosz propagandát ugyan kitiltották az országból, de akinek igénye van rá, az még foghatja műholddal. Bár az ukrán zászlók megjelennek az ablakban, a szolidaritásnak ez a minden értelemben kirakatváltozata nem sokat tud tenni a háború áldozataiért.
A látványos felmondás egy orosz tulajdonú munkahelyen lehet, hogy nemes gesztus, de egzisztenciákat és barátságokat tehet tönkre. A menekültek befogadásával rögtön jó és önzetlen emberek lehetünk mások szemében, de a valóságra nem biztos, hogy fel vagyunk készülve. Litvánia ráadásul a múlt ellenére nem úgy szomszédja Ukrajnának, ahogy Magyarország az.
Ezek a gondolatok érdekesebbek, mint a kreatív felső középosztály köldöknézése/kritikája a saját önzőségének határairól, pedig ha van téma, amit két pofára tudok habzsolni, az ez. A How To Divorce During The War az a film, amire azt szokták mondani, hogy „tűpontos látlelet”, ami felveti a kölcsönös egymás mellett élés problémáit, de megoldást nem tud találni semmire, csak széttárni a kezét, hogy az igazság az: a dolgok szarul tudnak menni, akkor is, ha háború van, és ennek leginkább a gyerekek isszák meg a levét.
A How To Divorce During The War ráadásul mindezt úgy prezentálja, hogy maximálisan filmfesztivál-kompatibilis legyen: hosszú beállítások, szürke belső terek, mozdulatlan kamera, ami csak váratlan pillanatokban kezd el lassan zoomolni. A válás vágyának kimondása egy olyan jelenet, amit Blaževičius egy kocsi első ülésére rendezett, és hosszú percekig nem vág benne, még akkor sem, amikor bántalmazás történik, és az egyik szereplő elhagyja az autót. Kétségkívül hatásos és klausztrofób: a helyzet, amiből menekülni akar mindenki, még a néző is.
De nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy azért lett így rendezve ez a jelenet, mert egy ilyen jelenetet így kell rendezni, mintha valami észak-európai mércének kellene megfelelni, ahol a kimértséget nemcsak mentálisan kell érteni, hanem stopperrel és centivel, ahol az lesz a hiteles, ha minél tovább tart, minél kevesebb kompromisszummal. Ezt hívják számítónak. Ha pedig valaki egy komplett geopolitikai konfliktus adott generációra és társadalmi csoportra tett hatásáról akar látleletet készíteni, akkor nem a számító az első szó, ami eszembe jut az ötletről.
A How To Divorce During A War premierje az idei Sundance-filmfesztiválon volt, mi Karlovy Varyban láttuk. Magyar bemutatóról egyelőre nem tudni.
