Reklámnak készültek, több lett belőlük
Egy ország filmtörténetét összefoglalni teljes képtelenség, Magyarországon is készült az utóbbi pont 125 évben olyan 1500-2000 film, hát egyáltalán hogyan lehetne ezekben közös vezérfonalat találni nyelven, kultúrán és közös történelmi örökségen, meg persze a művészeti ágon kívül. Ha már valaki két emeletbe szeretné besűríteni ezt, ahogy a Mai Manó Házban tették, akkor lehetett volna sokkal rosszabb is a végeredmény, mint a Felvétel! fantázianevű kiállítás, ami a vezérfonalat azokban az alkalmazott fotósokban, és főleg az általuk készített képben találták meg. A kiállítótér és a Nemzeti Filmintézet, pontosabban a Filmarchívum közös tárlatán ugyanis a magyar film werk- és standfotósok képeiből készült kiállítás, A táncztól egészen a Hogyan tudnék élni nélküled?-ig, részben filmtörténeti, részben pedig fotográfiai szemlélettel.
Kezdem először a filmtörténetivel, ami fizikailag is elválik a másik szempontból, ugyanis a Mai Manó két külön szintjére szervezték. A második emeleten a hivatalos kifejezéssel élve stillfotózás, kevésbé ismert magyar nevén az állófotózás, azaz a film gyártása közben készült fotók történetéből adnak áttekintést. Ha valaki kíváncsi a stillfotózás rovar-bogár helyzetére: hivatalosan stillnek szokás nevezni azokat a képeket, amik ilyenkor készülnek, jellemzően reklámcélból. A standfotók azok, amelyek egy adott díszletben, helyzetben, jelenetben készülnek, amiken nem látszik, hogy éppen egy film forgatásán vagyunk. A werkfotók viszont pontosan azok, amiken ez látszik: a rendező, a technika, a szakemberek, és így tovább. Amikor még a fényképezés óriási macera volt, és ezen kívül még hangos is, ezeket a stillfotókat nem a forgatások alatt vagy után készítették, hanem egy külön erre szervezett napon.
Ahogy a technológia változott, a fényképezőgépek hordozhatók lettek, ráadásul lehetett rájuk zajtompító blimpet is kapni, úgy a műfaj is megváltozott, már lehetett ott matatni a szettben, és kevésbé zavarták a stábot a munkában. Ahogy a kiállítás egyik szövegében írják, a hosszabb leállások (vagy csak a nagyobb ambíciók) a hetvenes–nyolcvanas években már megengedték azt is, hogy művészi portrék készüljenek, amelyek talán még működőképesek reklámként, de inkább adnak egy benyomást arról, hogy milyen volt a forgatás.
Pár évvel ezelőtt egy forgatáson beszéltem egy werkfotóssal, ő mesélte, hogy gyakran a produkciótól kap egy listát, amiben különböző konfigurációkban kell a szakembereket lekapni: rendező egyedül, rendező színésszel, színész másik színésszel, operatőr rendezővel, és így tovább. Lehet, hogy a nyolcvanas években még lehetett művészkedni, de ma inkább a bevásárlólistáról legyen meg minden.
A Mai Manó második szintjén ezt a kronológiai folyamatot követhetjük végig, nagyon alapos körítéssel, olyan feliratokkal, amikből nemcsak a film címét, hanem a rendező, az operatőr, és a képen szereplő színészek neveit is megtudhatjuk, a fotós mellett. Már ha ismerjük egyáltalán. Kurutz Márton, a Filmarchívum munkatársa és a kiállítás egyik kurátora szerint a száz évvel ezelőtti, húszas években készült magyar film korszaka elég depresszív volt, a szakemberek tömegesen hagyták el az országot, az állam pedig semmilyen formában nem vett részt a finanszírozásban.
Cserébe olyan vagány című filmek készültek, amikből fotókat is látni, mint a Veszélyben a pokol, Lidércnyomás, A faun, vagy éppen A kuruzsló, ami történetesen Semmelweisről szól. Van fotó Jászai Mariról, Karády Katalinról, megjelenik egy kép az első, részben színes magyar filmről, A beszélő köntösről. Egy vitrinben ott vannak A táncz reklámcélból készült képeslapjai, illetve valami, amit nagyon sajnálok, hogy nem vehettem a kezembe, mert az van ráírva, hogy „A legkedveltebb színészek mozi csoki albuma”, egy fotóval Greta Garbóról.
Mivel a stillfotósok voltak azok az emberek, akik jellemzően másokat fotóztak, ritkán készült róluk portré, mégis sikerült párat összeszedni: többek között Endrényi Egonról, Kende Tamásról, Jávor Istvánról vannak képek munka közben. Néhányuknak a munkaeszközei is ott vannak egy vitrin alatt, egy vetítés mellett, ami kifejezetten szuper ötlet: egy hétperces montázs olyan magyar filmjelenetekből, amelyekben a fotózás vagy fényképezőgép szerepel hangsúlyosan.
A filmtörténeti áttekintésben próbáltak arra törekedni, hogy az ismert filmekből ne olyan fotók kerüljenek ki a falra, amelyeket már ezerszer láthatott mindenki: a Szindbád-fotón nincs Latinovits Zoltán, bár a Szegénylegények képeit nem lehetne mással összetéveszteni.
A Mai Manó földszintjén viszont más szempont érvényesült: Baki László kurátor az intézménytől elmondta, hogy itt a kiállítótér Facebook-követőit kérdezték meg arról, hogy milyen magyar filmekből néznének szívesen fotókat ezen a kiállításon. Az eredmény senkit sem lephet meg igazán, az 1955 és 1985 közötti időszakból a legnépszerűbb filmekről lett végül a válogatás: Körhinta, Egri csillagok, A tanú, Szerelem, Egészséges erotika, Égigérő fű, A Pogány Madonna. Nagyon szívesen nézek a top magyar filmekről fotókat – ráadásul sok esetben eredeti, vitrinekben is használt képeket –, egy emelettel feljebb ezt is csináltam, de van valami korlátozott abban, hogy csak ezekkel a filmekkel foglalkozik ilyen mélységben és terjedelemben.
Szerencsére a fotósok is (Schandl Teréz, Domonkos Sándor, Markovics Ferenc, Inkey Alice, Gáspár Miklós) is megkapják a figyelmet egy-egy külön életrajzzal. És különösen szép megoldás az, hogy abban a folyosó végi pici teremben megnézhetjük a filmek eredeti plakátjait is – mind egy forgatáson készült fotó alapján készült. De lehet, hogy csak én tudok hamar megtelni A Pogány Madonnával és az Egészséges erotikával, ezek szerint azok, akik erre a válogatásra szavaztak, még mindig nem tudták elengedni ezeket.
A Felvétel! augusztus 23-ig látható a Mai Manó Házban. További információk a honlapon.
