Zabolátlan művészet, pszichiátriai esetektől
A Capa Központ PHOTO I BRUT – Ösztönös fotográfia című kiállításától egész biztosan nem lett jobb kedvem, de cserébe megismertem pár elképesztő sztorit. Kazuo Handa egy Onimicsi nevű japán város kikötőjében dolgozott, és az volt a hobbija, hogy pornómagazinokból tépett ki hosszú darabokat, majd azokból szipkákat sodort, megszámlálhatatlan mennyiséget. Hatvannégy éves korában, szájrákban halt meg. A cseh Miroslav Tichý a hatvanas években saját maga eszkábált fényképezőgépeket, és titokban fotózott nőket a Kyjov nevű kisváros utcáin. Ritkán nézték igazi, működő eszköznek a gépét. Egy ismeretlen férfi évtizedeken keresztül hosszú bőrcsizmában, bőrövvel a derekán, néha ostorral a kezében fotózta magát a saját lakásában. A fotókat egy elrejtett borítékban találták meg, az ismeretlen férfi a Zorro művésznevet kapta, a nevét azóta sem tudjuk.
És akkor még nem is említettem a rengeteg kényszeres gyógykezelést, mentális betegséget, súlyos fogyatékosságot, kitaszítottságot, amikről az Ösztönös fotográfián olvasni lehet, miközben látjuk a bizonyítékait mindennek. A Capa Központ nemrég április végéig meghosszabbított kiállítása ugyanis az art brut, nagyon leegyszerűsítve a kívülálló, nyers művészet fotográfiai, pontosabban képalkotási példáit gyűjti össze. A gyűjtemény a francia Bruno Decharme-tól származik, aki a nyolcvanas évektől kezdve csavarodott rá az art brut műtárgyak beszerzésére és katalogizálására. Ha szemét lennék, mondhatnám, hogy elég Decharme honlapját alaposan végigkattintani, mélységesen mély ott a brutnak kútja, de mégis van abban valami, hogy ha szembenézünk azzal, amit minden túlzás nélkül lehet megszállottságnak, egyenesen őrületnek nevezni.
Az art brutot nehéz definiálni, jelenthet primitív művészetet, tanulatlan-képzetlen, ösztönös művészetet, de olyan művészetet is, amit pszichiátriai intézetek lakói készítenek, akár terápiaként. A közös ezekben mind a tradicionális intézményen és akadémiai világon kívüliség, és még az is, hogy általában az alkotói indíttatás teljesen más forrásból származik, mint a képzőművészetben. Galériába emelve viszont elengedhetetlenül az lesz, mindegy, mi volt a szándék, minden ott van egy tető alatt.
Az Ösztönös fotográfián így kerülnek egy tető alá a belga Yohann Goetzmann és az amerikai Mark Hogancamp munkái. Goetzmann fogyatékossággal élők intézetében kezdett el fénymásolt kollázsokat készíteni tévéből és menetrendekből kifotózott képekből, amiket aztán a saját mentális rendszere szerint illesztett össze. Hogancamp egy éjszaka bevallotta egy csapat férfinak, hogy szeret női ruhába öltözni. Válaszul úgy megverték, hogy súlyos agykárosodást szenvedett, a terápia részeként pedig kitalálta Marwencolt, a miniatűr, második világháborúban ragadt világot, ahol a fantáziájából kipattanó, jellemzően női figurákkal vissza tudta venni az irányítást az élete felett. Hogancamp életéből készült az Isten hozott Marwenben című életrajzi film Steve Carrell főszereplésével, de a tragédiát jobban kommunikálják azok a fotók, amiket élőben is meg lehet nézni a képzeletbeli világból.
PHOTO I BRUT – Ösztönös fotográfia
Paul Darmafall alkotásaForrás: Capa Központ
Paul Darmafall alkotásaForrás: Capa Központ
A megszállottság nem túlzás: a német Horst Ademeit kitartóan, éveken keresztül fotózott városrészleteket Düsseldorfban, azzal a szándékkal, hogy dokumentálja azt a láthatatlan sugárzást, ami minden bizonnyal tönkreteszi az egészségét. A polaroidokra apró betűkkel jegyzetelte a kép készítésének körülményeit. Visszatérő elemek a talált fényképek, néha hírességekről, amikre vagy szabályosan, vagy agresszívan rárajzolnak, ragasztanak, bevarrják a szájukat, kirakják őket üvegszilánkokkal, új, senki más által nem érthető kontextusba rakják, a megoldókulcsot pedig magukkal viszik a sírba. A legérdekesebbek messze azok, amiknek az alkotójáról semmit sem tudunk, és amikor nincsen más, csak egy homályos, amatőr fénykép.
A válogatás élőben letaglózó, de sok is, a zabolátlan művészet annyi fajtája gyűlik össze, hogy képes egybe folyni, ahogy a művészek sorsai is. Nehezen tudom pontosan megmondani, hogy mi a rendezőelv, amikor újragondolt festmények, átsatírozott újságcikkek, és a fotográfia hőskorának amatőr képei is egyszerre szerepelnek – tulajdonképpen nem is tudnám kompaktan összefoglalni, hogy aki jegyet venne rá, mire számíthat. Ez adja az Ösztönös fotográfia zavaros vonzerejét is. Mit is látunk? Klinikailag beteg elmék megküzdési stratégiáit? Számkivetettek heppjeit? Monomániás amatőr művészeket? A kiállítás talán nem teljesen szándékosan amellett érvel, hogy ez a fajta művészet több, tartalmasabb, igazabb annál, mint amiket intézményes keretek között készítenek tanult művészek. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy így van ez, de van egy éteri nyersesség bennük, ami a színtiszta képalkotói vágyból erednek. Az pedig nem semmi.
A PHOTO I BRUT – Ösztönös fotográfia – Válogatás a párizsi Bruno Decharme-gyűjteményből című kiállítás még április 26-ig látható a budapesti Robert Capa Központban. További információk itt.
